Róka fogta csuka helyzet

2024.06.11. 06:42

Érdekes szövetségek alakulhatnak a Fővárosi Közgyűlésben

Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy a jövőben milyen lehet majd a munka a Fővárosi Közgyűlésben.

MW

A Fővárosi Közgyűlés ülése 2024. március 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A szavazatok megszámlálása után a közgyűlési erőviszonyok a következőképp alakulnak: a tíz budapesti listából az első helyet a Fidesz–KDNP szerezte meg. A Tisza Párt a második, míg a Párbeszéd–Zöldek–DK–MSZP a harmadik a sorban. A mandátumszerzési küszöböt összesen öt lista lépte át: az előbb említetteken túl az MKKP és a Vitézy Dáviddal Budapestért–LMP–Zöldek is – számol be róla a lap.

Mindez azonban egy róka fogta csuka helyzetet teremthet Budapesten Tóth Erik szerint.

A Fidesz–KDNP és a Tisza 10-10 mandátumot, a DK által vezetett lista 6 helyet szerzett, az MKKP és a Vitézy fémjelezte listák 3-3 mandátumot. A 2019–2024 közötti ciklusban az ellenzéki összefogás polgármesterei a közgyűlésben összezártak a főbb kérdések mentén, de ez az időszak 2024 őszétől lezárulhat

– jelentette ki az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. 

 

Hozzátette: azt, hogy melyik baloldali párt kivel játszhat össze, a korábbi nyilatkozatokból lehet csupán sejteni. Bár Gyurcsány Ferenc hol szentségeli, hol magához próbálja édesgetni a Tisza Pártot, Tóth Erik szerint hosszú távon a DK vezetője az együttműködésre játszhat. Magyar Péter frakciója esetében a szakértő szerint az a kérdés, hogy mennyire lesz fegyelmezett és mennyire eseti jellegű az ő döntéshozataluk.

A cikk folytatása ITT olvasható.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában