Tárgyalások

2023.10.19. 21:55

Navracsics: bízunk abban, hogy mindkét félnek megfelelő megállapodást tudunk kidolgozni az Európai Bizottsággal

„Abban bízunk, hogy az Európai Bizottsággal olyan megállapodást tudunk kidolgozni, amely mind a két fél számára megfelelő” – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kedden Brüsszelben az MTI-nek.

MW

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter beszédet mond a Komárom-Esztergom vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara felújított térségi irodájának átadásán Esztergomban 2023. október 17-én

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

„A szándékunk továbbra is az, hogy a lehető legrövidebb időn belül eredményesen záruljanak le a tárgyalások, ezért növeltük az intenzitását ezeknek a konzultációknak és megbeszéléseknek” – tette hozzá. 

A tárcavezető az uniós források felszabadításával kapcsolatos intézkedések végrehajtási folyamatával kapcsolatban tárgyalt Didier Reynders jogérvényesülésért és Johannes Hahn költségvetésért felelős biztossal. 

Mint mondta, alapvetően a kondicionalitási eljárásról, az úgynevezett szupermérföldkövekről volt szó, és a tárgyalások az igazságügy mellett más területeket is érintettek.

 Hozzátette:

„Önjelölt határidők vannak, de szeretném, ha november végére megállapodhatnánk.” 

Mint mondta,

a megbeszélések jól haladnak az Erasmus ügyében és az alapítványi fenntartásban működő egyetemek kérdésében is, „a felek javaslatai már nagyon közel állnak egymáshoz”. 

Azzal kapcsolatban, hogy a Financial Times üzleti napilap nemrég arról írt: a bizottság alkut köthet a magyar kormánnyal azzal a feltétellel, hogy Magyarország támogatja az uniós költségvetés növelését és az Ukrajnának nyújtott újabb pénzügyi támogatást, a miniszter kijelentette:

„Mi erről nem tudunk, de mi nagyon szeretnénk befejezni a tárgyalásokat minél korábban, hiszen mi eddig tartottuk is a menetrendet.” 

Arra az újságírói kérdésre, miszerint Donald Tusk lengyel miniszterelnök-jelölt a választási kampányban úgy nyilatkozott: ha ő lesz a kormányfő, akkor Lengyelország megkapja a visszatartott uniós forrásokat, Navracsics Tibor kifejtette: „Ha ez valóban csak attól függ, hogy ki a miniszterelnök vagy milyen kormánya van az országnak, akkor ez azt jelenti, hogy a bizottság alapvetően politikai alapon tesz különbséget bizonyos tagországok közt, és ez nem egyeztethető össze szerintem az uniós testület küldetésével.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában