Összevissza

2022.03.25. 12:31

Márki-Zay a háborúról: azt képviselné, amit a kormány, illetve mégse, de voltaképp sose mondott ilyet

Két mondaton belül sikerült önmagának ellentmondania Márki-Zay Péternek a háborúról való álláspontját illetően. Először kijelentette, hogy mindig azt gondolták, amit a kormány, majd pedig próbálta mentegetni azt a mondatát, miszerint ők mindent másként gondolnak a háborúról, mint a kormány. Ember legyen a talpán, aki ezt képes követni.

Nehezen követhető, hogy miket beszélt Márki-Zay Péter az ATV-ben – írja az Origo. Először azt állította:

Minden egyes esetben azt az álláspontot képviselték (a kormány), amit mi is képviseltünk volna.

Azonban kedden szintén az ATV-ben még azt mondta, hogy ő soha nem képviselte és képviselné azt az álláspontot, amit Orbán Viktor. Miközben a Jelennek adott kedd reggeli interjújában Márki-Zay azt hangoztatta, hogy ő ugyanúgy kezelné a szomszédunkban zajló háborút, mint Orbán Viktor miniszterelnök, addig az ATV Egyenes beszéd műsorában kikérte magának a műsorvezető mondatait; azt állította, hogy másképp kezelné a válságot.

A baloldal jelöltje csütörtök este később arra a műsorvezetői kérdésre, hogy - "Hát két napja megy a vita, hogy igazából mit gondol a magyar kormány a háborúval kapcsolatos politikájáról és álláspontjáról, hogy igazán mit mondott és igazán mit helyesbített. Ezt gondolom, látja" - azt felelte, "elnézést, ez a vita mindig úgy zajlik, hogy valamit a szánkba adják, adnak, valamit a szánkba adnak, amit nem mondtunk. Utána kivágnak egy négy másodperces részt. Utána az ember, amikor azt mondja, hogy nem ezt mondtuk, akkor azt mondják, hogy tessék, hát meggondolta magát."

Na, de éppen ezért fontos, tehát el kell mondani újra és újra, hogy mit gondol erről

- vágta rá a műsorvezető.

Majd pedig Márki-Zay Péter azt válaszolta, igen, de nem meggondoltuk magunkat, sosem mondtunk mást. Az utóbbi mondat azért is érdekes, mert éppen korábban pont a Jelennek azt mondta a baloldali listavezető, hogy nem gondolták meg magukat, és mindig ugyanazt mondták a háborúról, mint a kormány, majd pedig kedd este szintén az ATV-ben ennek a szöges ellentétét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában