Krimi

2024.05.20. 05:50

„A fenébe” – mondta a fiú a telefonba, majd nyomtalanul eltűnt

A szüleivel beszélt éppen, amikor valami történt vele. 16 éve nem találják.

MW

A kép illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Senki nem tudja, hogy mi történhetett az eltűnt fiúval, Brandon Swansonnal. A 19 éves egyetemista éppen egy buliból  tartott hazafelé autóval, amikor titokzatos módon elnyelte őt a föld. 

Brandon még 2008. május 13-án tűnt el, amikor a barátaival ünnepelte a szemeszter végét a lakóhelyétől 50 kilométerre. Hazafelé vezetett az éjszaka közepén, amikor szerencsétlenül az árokba hajtott a kocsijával. Felhívta a szüleit, hogy jöjjenek érte, azt mondta, már csak 10 perc választotta el őt az otthonától. 

A szülei el is indultak érte, a srác pedig miközben végig vonalban volt, gyalog elindult egy búzamezőn keresztül, hogy levágja az utat a szülei felé. Brandon azonban egyszer csak felkiáltott a telefonban:

A fenébe!

- ez volt az utolsó mondata a szüleihez, majd soha többé nem került elő. 

A fiú összesen ennyit mondott, és ezután sem élve, sem a holttestén nem találták meg soha többé. A kocsija kulcsai és a telefonja sem került elő. A szülei és barátai még azon az éjjelen a keresésére indultak, de nem tudtak a nyomára bukkanni. Másnap délelőtt a rendőrségen is jelentették az esetet, de ők csak délután kezdték el a kutatást, mivel szerintük még túl korai lett volna keresni a fiút.

Brandon telefonjának GPS-jelei szerint megtalálták a helyszínt, ahonnan eltűnt, és a kocsiját is felfedezték, amelyen semmi furcsa nem volt, csupán megsérült az árokba hajtás miatt, viszont Brandon nyomát, vagy a személyes holmijait nem találták sehol - írja a Mirror beszámolója nyomán cikkében a Ripost. 

Önkéntesek százai kutatták át a mezőt, és az utat, de semmilyen nyomot nem találtak. A lap tájékoztatása szerint nehezítette a keresést, hogy volt olyan környékbeli termőföld, ahová a betakarítás miatt nem engedték be a keresőcsapatokat.  Brandon Swanson családja és a rendőrség azonban továbbra sem adja fel a küzdelmet, és 16 évvel az eltűnés után sem zárták le az ügyet. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!