2022.12.13. 13:50
Megdöbbentő kutatás: veszélyben a férfiak
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Elképesztő eredményre jutottak japán tudósok a legfrissebb kutatások kapcsán. A szakértők a japán Rjúkjú-szigeteken élő tüskés patkányokat tesztelték.
Ezekből a rágcsálóból már csak néhány példány él, így veszélyeztetett fajként vannak nyilvántartva. Ennek kapcsán kezdték vizsgálni a faj még élő egyedeit, és így jöttek rá, hogy már egyikük sem rendelkezik az Y-kromoszómával. Vagyis kiveszett belőlük az a gén, ami a férfi nemért felelős.
Jenny Graves díjnyertes genetikus tanulmányában arra is felhívta a figyelmet, hogy a génadatok emberekre jellemző változata is évek óta zsugorodik. Így attól félnek, hogy akárcsak a tüskés patkányok esetében, úgy az emberek Y-kromoszómája is végleg eltűnhet. Ez pedig a férfi nem teljes eltűnését jelentené.
„Szerintem ez a legújabb munka zseniális. A bizonyíték nagyon meggyőző. Nincs okunk azt hinni, hogy az Y-kromoszómánk sokkal robusztusabb, ellenálóbb, mint a tüskés patkányé” – nyilatkozta Graves professzor a The Sunnak, amit a Bors idéz.
Bulvár-celeb
- Elhagyta régi otthonát, ide költözött Balázs Klári és Korda György
- Hajdú Péterék a lagzijukat tervezgetik, de van egy kis bökkenő
- „Meg kell valakinek halnia ahhoz, hogy ezt komolyan vegyék?” – Cinthya Dictator teljesen kiakadt
- Mindent tagad a megcsalási botrányba keveredett énekes
- Ki szeretne a szomszédja lenni? Ha Eva kiáll az erkélyre, férfiszem nem marad szárazon