Ladik

2012.06.13. 15:59

A lakiteleki csapat nem adja alább

Bikalon tegnap hirdettek eredményt a LADIK médiavetélkedő országos döntőjén, ahol megyénket a Lakiteleki Általános Iskola ötfős csapata képviselte.

Popovics Zsuzsanna

Ők áprilisban vívták ki a részvétel jogot a Petőfi Népe szerkesztőségében lezajlott megyei döntőn. Akkor az írásbeli fordulókon legjobbnak bizonyult másik négy csapatot utasította háta mögé a LakiFaktor.

– A gyerekek a jól végzett munka örömével zárták a megmérettetést – számolt be bikali élményeikről Csinger Andrea, a hetedikes csapat felkészítő tanára. – Szerettek volna a dobogón állni, mindössze néhány ponttal maradtak el a legjobban teljesítőktől.

Az ötödik hely sem csalódás, diákjaim nagyon boldogok, hogy részesei lehettek a döntőnek. Már most elhatározták: jövőre újra beneveznek a versenyre. Az Axel Springer Magyarország Kft. által szervezett tudáspróba országos döntőjének színhelye idén is a bikali Puchner Kastélyszálló, és Reneszánsz Élménypark volt. A lakiteleki fiatalok minden percét kihasználták ottlétüknek, fürdőházát is szívesen látogatták. A pezsgőfürdőben ücsörögve egy felnőtt éveikre vonatkozó mottót is megfogalmaztak maguknak: "Ennél alább nem adjuk!"[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A LakiFaktorosok: Aszódi Janka, Sütő Eszter, Váradi Fruzsina, Kovács Zsolt, Sánta Márton és tanáruk: Csinger Andrea
[/caption]

Popovics Zsuzsanna A LakiFaktorosok: Aszódi Janka, Sütő Eszter, Váradi Fruzsina, Kovács Zsolt, Sánta Márton és tanáruk: Csinger Andrea -->

Ezek is érdekelhetik