Kultúra

2015.08.11. 20:11

A hivatal ötven kakassal készül

Ahogy 2000 óta szokásba jött, ezen a szombaton ismét Kakasfesztivált rendez a kistelepülés.

Kubatovics Tamás

– Jól állunk, nagyon jól. A hivatal ötven kakassal készült fel. Reméljük, hogy ezúttal semmi akadály nem zavarja meg az ünneplést. Tavalyelőtt egy elektromos vezeték leégése miatt a sztárvendég fellépése előtt lett áramszünet. Szerencsére a szolgáltató gyorsan a segítségünkre sietett, ebben talán a célprémiumként beígért kakaspörkölt is közrejátszott – számolt be Papp Imréné polgármester a nagy eseménnyel járó izgalmakról.
Hozzátette: idén egyéb ételek is a bográcsokba kerülnek, mert a településen működő vállalkozás profilváltása miatt nehezebbé vált az ünnepi alapanyag előteremtése, így Ki mit tud? alapon főznek a parkerdőbe kitelepülők. Viszont a Kakasfesztivál elnevezése nem változik, kisebb változásokra azonban számíthatnak a látogatók. Az egyik ilyen Rezső, a szalmakakas, aki hívogatja és köszönti a vendégeket. Reményeik szerint ő elkerüli a bográcsot és túléli a hétvégét.

– Azoknak sem kell éhen maradniuk, akik turistaként érkeznek, a készlet erejéig ők is vásárolhatnak az ételből, évente 80-100 adag szokott ilyen módon elkelni, ami a közel ezer fős rendezvényhez képest szép szám. – összegezte Papp Imréné.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!