Kultúra

2010.07.20. 11:27

Tehetséges a kis boszorka

Aki látta A tűzben edzett férfi című filmben a szülői ház medencéjében úszó kis sellőlányként vagy a Bújócskában, mint megkínzott tekintetű virágszálat, soha nem felejti.

Tvr-hét

„A matek nem megy. Hiába erőltetem” – mondja, de ezenkívül szinte minden másban kiváló az iskolában. Nem magántanuló, habár magániskolába jár. Ahogy a forgatások engedik, beül az órákra, és nem menekülhet a dolgozatírás elől sem. Kedvence a pszichológia és a nyelvtanulás, és büszkén ölti magára az iskola szurkolólány-csapatának az arany-kék mezét.

Dakota Fanning ötévesen reklámban szerepelt, és pár év múlva a film is felfedezte. 2001-ben készült a Nevem Sam című film. Ebben Sean Penn lányát játszotta. Gyorsan elcsavarta a szerepválogatással foglalkozók fejét, amikor megemlítette, hogy a nagybátyjára kicsit emlékezteti a főhős, aki enyhén értelmi fogyatékos. Dakota később elmondta, csak a halott aranyhalára gondolt, és máris tudott szívszaggatóan sírni. 2002-ben az ifjú tehetségeknek szóló legjobb filmszereplő díját kapja. A gálán a nyolcéves kislányt fölnyalábolta Orlando Bloom – ő adta át a díjat –, hogy a mikrofonba mondhassa az okosan átgondolt köszönő beszédet. A kishölgy a színfalak mögött már levetette a hűvös jólneveltséget, és határtalanul lelkesedett Orlandóért, minden lány bálványáért.

Ettől fogva senki sem lepődött meg, hogy szinte csak Dakota jött szóba, ha vesébe látó tekintetű kislányra volt szükség, akinek a jelenléte csakúgy átsüt a vásznon. Denzel Washington a testőre volt, Marc Anthony pedig a papája a Tűzben edzett férfiban. És volt még pár papa: a Világok harcában Tom Cruise igyekszik őt megmenteni – és persze az egész világot. A 2005-ös Bújócska című pszichothrillerben Robert DeNirót homályosította el érzékeny és intelligens játékával. A 2005-ös Az álmodó című filmben Kurt Russell volt a papája. A törékeny, szöszi Dakota öntött lelket a lovaspálya legjobb trénerébe, amikor kettétörni látszott a karrierje. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Nemrég csak egy édes kislány volt… (A Tűzben edzett férfi című filmben)
[/caption]

Akár a legtöbb mozijáró tini, Dakota is odavan az Alkonyat-filmekért. De egyvalamiben különbözik a többiektől: ő együtt szerepel Robert Pattinsonnal az Alkonyat – Újholdban! Mit bánja, hogy piros kontaktlencsével és fehérre meszelt arccal jár-kel. Bárki utálhatja kedvére, ő viszont örül az első negatív szerepének.

A csöpp szemfényvesztőnek nagyon vág az esze

Dakota már kétévesen olvasott, és négy volt, amikor beült az iskolapadba. A rendkívüli intelligencián túl még valamiben kitüntette magát: boszorkányosan alakoskodott. Egész korán azzal szórakozatta a szüleit, hogy a húgával gyerekszülést imitált. A kis jelenetek olyan élethűre sikeredtek, hogy Steve és Joy Fanning színi csoportba íratta a csemetét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!