Kultúra

2010.04.23. 16:51

Nagy átalakítás: esztétikus külsőt kapott az esztéta

Be kell, hogy valljuk, kedves olvasó, ezúttal nem csak a miénk az érdem! Átalakító játékunk első férfi résztvevője, egy történelem-esztétika szakos egyetemista, elsősorban önmagának köszönheti a változást. 52 kilót fogyott, így mi csak befejeztük szédületes átalakítását. Így lett az egykori „elnyomott” fiúból trendi sármőr.

Pásztor Andrea

A hölgyek után áprilisban egy úriember került sorra a Baon.hu átalakító játékán. Jelentkezésében azt írta, nem találja magát a bőrében. Négy év alatt ugyanis összesen 52 kilót adott le, megnyúlt a bőre, esetlenül álltak rajta a ruhák, nem találta az egyéniségéhez, új külsejéhez illő stílust. „Szeretnék már egyszer tényleg úgy kinézni, amire mindig is vágytam…, segítsenek nekem megtalálni azt a Hajagos Csabát, amiben jól érzem magam!” – kérte csapatunkat, mi pedig örömmel álltunk kötélnek.

Hajagos Csaba 25 éves egyetemista. Végzős hallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsész karán, történelem-esztétika szakon. Egyelőre diákmunkából él. Diploma után belsőépítészet, építészet esztétikával szeretne foglalkozni. A legújabb kori történelem is érdekli. Az sem kizárt, hogy a Terror Házában helyezkedik el. Nemrég egy induló folyóirat, a Regényfutár kuratóriumi elnökévé választották. Szeretne továbbtanulni, másoddiplomaként felveszi majd a nemzetközi tanulmányokat. Hobbija a foci, Kunszentmárton megye I-es csapatának kapusa.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Így ismertük meg Csabát
[/caption]

– Mindig elnyomottnak éreztem magam, az iskolában és a sport területén is – mesélte Csaba az első találkozásunk alkalmával. – Ma is előttem van a kép: a többiek már rég célba értek, én pedig még mindig futok-futok. Ki akartam törni ebből a helyzetből, meg akartam mutatni a világnak és önmagamnak is, hogy többre vagyok képes. Kitűztem magam elé, hogy a többiek előtt érjek a célba, és nem csak a futásban, mindenben. Azt hiszem a súlyfölösleg volt a keresztem, én pedig nem akartam egy életen át a vállamon hordani.

Csaba 19 évesen 127 kiló voltam, ekkor határozta el, hogy ledobja keresztjét. Intenzíven futni kezdett, és gyökeresen átalakította étrendjét is. Délután 3 óra után már egy falatot sem evett, ehhez a mai napig tartja magát. Folyamatosan mentek le róla a kilók, a látványos fogyástól pedig egyre nagyobb erőt kapott a folytatáshoz. - Ezt az energiát a sportban is kamatoztattam. Olyan labdákat értem el, amiről korábban álmodni sem mertem – mondja jogos büszkeséggel. - Sikerült lefogynom, és hiszek abban, hogy ezzel az erővel, kitartással mindent el tudok érni.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] 19 évesen, 127 kilóval
[/caption]

Csaba optimizmusa minket is megfertőzött, nagy lelkesedéssel álltunk a munkához, ami most is ruhapróbával kezdődött. Illés Tóth Orsival térképezték fel partnereink kínálatát. Stylistunk számára is új volt a feladat, hiszen eddig elsősorban hölgyeken kamatoztatta szakmai tudását és kiváló ízlését. Hosszú keresgélés után négy összeállítást álmodott meg Orsi, amelyekben az egyetemen, leendő munkahelyén vagy buliban is jól érezheti magát esztétánk.

A fotózás napja ezúttal a Szépségzónában indult, ahol Csaba kisebb kurzust is elvégzett. Megtudta többek közt azt is, hogy a férfiak arcbőre 25 százalékkal vastagabb, mint a nőké; hajlamosabb a túlzott faggyúkiválasztásra, ezért speciális ápolást igényel. Nagy előnye az erősebb nemnek a nőkkel szemben, hogy tovább marad sima és feszes a bőrük, ráncaik viszont mélyebbek. – Csabának ez persze egyelőre még nem jelent gondot. Az ő bőre érzékeny, gyulladásra hajlamos, mérsékelt zsírhiánnyal és T-vonalban korpás szeboreával – ecseteli Gaiger Katalin sminkes.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A fotózás miatt egy kis púder is került modellünk arcára
[/caption]

Modellünk elárulja, hogy borotválkozás után rendszerint kipattog a bőre, kozmetikusunk persze erre is tud megoldást. Azt tanácsolja, hogy zuhanyozás után, a gőztől felpuhult arccal kezdjen a borotválkozáshoz, sőt érdemes előtte arcradírt is alkalmazni. Emellett elengedhetetlen a borotválkozás utáni bőrápolás is. – Mivel Csaba sokat fogyott, kissé beesettnek érzi arcát, az orr-ajak barázdája korához képest valóban kicsit mélyebb. Ez az esztétikai probléma egyrészt a zsírszövetvesztéssel, másrészt a férfiak bőrvastagságával magyarázható, de szerencsére rendszeres kozmetikai kezeléssel korrigálható – biztatja modellünket Kata, aki a fotózáshoz egy kis korrektort is felvitt az arc árnyékos részeire. Fixáló púdert használt a matt hatás érdekében, és minimálisan igazított Csaba szemöldökén is.

A kozmetika után Szabó Andreához siettünk, ahol ezúttal mesterfodrászunk ars poétikáját is megismerhetjük. – Egy olyan dinamikusan fejlődő területen, mint a szépségipar – esetemben a fodrászat – különösen fontos, hogy merjünk bátrak lenni. Ne féljünk átlépni a női és férfi frizurák elképzelt és valós határait – mondja Andi. – Az Átváltoztatjuk modelljeinél szerencsére szárnyalhat a fantáziám, hiszen ők teljesen rám bízzák magukat. Így volt ez Csaba esetében is. A fejbúb alatti és a fülek mögötti hajat középre húzva vágtam le, ennek vágásmintáját követtem a továbbiakban is.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Andi ezúttal is csodát tett „játékosunk” hajával
[/caption]

Andi a fejbúbon lévő hajat réteges hajvágással alakította a megfelelő formára. A kalapvonal fölötti részt és a frufrut hátrahúzva, a búbon kialakított hajhosszhoz igazította. A fül és az orr közti frufruvonalat félkörben vágta, a búbrészt enyhén „átpuhította”. Végül modellünk hajtípusának megfelelő vax-szal adta meg a végső formát. Egy vagány és divatos frizura született Andi szakértő ujjai alatt, Csaba önbizalma szemünk láttára szökött az egekig.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A kozmetika és a fodrász után mintha egy másik ember jött volna vissza a szerkesztőségbe
[/caption]

Pedig ekkor még saját szabadidőruhájában volt. Amikor belebújt az Orsi által kiszemelt kreációkba, büszkén feszített fotósunk előtt. Látszott, hogy most végre jól érzi magát bőrében, na és persze a trendi ruhákban is. A profi modelleket megszégyenítő magabiztossággal pózolt, ez jól látszik a fotókon is.

– Csabi felsőtestének erősítése még hátra van, a nagy súlyvesztés nyomai pedig nem tűntek még el róla teljesen, ezért különösen oda kell figyelnie az öltözködésére – magyarázza Orsi. A rövid ujjú és ujjatlan felsőrészeket egyelőre mellőznie kell, ugyanis a tricepsze – vagy inkább annak helye – még nem nyújt valami szép látványt. Izmos lábán és fenekén viszont nagyon jól mutatnak a szűkebb farmerek. Hála a rendszeres sportnak, ezeket a divatos darabokat bátran viselheti.

Orsi öltözködési tanácsai

Aszimmetrikus, egyenes válla miatt Csabának jól áll a válltömés, a rátétes felsőrészeket viszont érdemes hanyagolnia. Zakóit, kabátjait varratnia kell, hogy speciálisan oldják meg a válltömés bevarrását. (Úgy lehet korrigálni ezt az apró hibát, hogy a csapott váll felett dupla, a magas váll felett szimpla válltömést varrnak a zakóba.) Ahhoz, hogy a figyelmet eltereljük a vállról, az előreugró mellkasról, V kivágású illetve végig gombos ingeket, cipzáras dzsekit ajánlottam számára. Ugyanezért fontos, hogy mintás legyen a felsője, ami szintén jól leplezi a fogyás után beesett hasat.

Aszimmetrikus, egyenes válla miatt Csabának jól áll a válltömés, a rátétes felsőrészeket viszont érdemes hanyagolnia. Zakóit, kabátjait varratnia kell, hogy speciálisan oldják meg a válltömés bevarrását. (Úgy lehet korrigálni ezt az apró hibát, hogy a csapott váll felett dupla, a magas váll felett szimpla válltömést varrnak a zakóba.) Ahhoz, hogy a figyelmet eltereljük a vállról, az előreugró mellkasról, V kivágású illetve végig gombos ingeket, cipzáras dzsekit ajánlottam számára. Ugyanezért fontos, hogy mintás legyen a felsője, ami szintén jól leplezi a fogyás után beesett hasat.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A győztesek mosolya Csíkos póló: Gas, 17.900 Ft, kék farmer: Gas, 34.900 Ft, vászon drapp cipő, Springfield, 7995 Ft, fehér trikó: New Yorker, smog: 1490 Ft
[/caption]

Csabában a közös munka során egy rendkívül sokoldalú, energikus és szórakoztató embert ismerhettünk meg. Stylistunk négy különböző stílusú összeállítással szerette volna kiemelni modellünk egyéniségének sokszínűségét. Így láthattuk Csabát a sportolóhoz, az esztétához, a leendő külkapcsolati menedzserhez illő kreációkban és olyan szerelésben is, amiben szórakozni indulhat.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Fekete dzseki: New Yorker, smog, 13.990 Ft, kockás ing: Springfield, 9995 Ft, mintás póló: Springfield, 6995 Ft, fekete farmer: Springfield, 14.995 Ft, öv: Gas, 13.900 Ft
[/caption]

Köszönet a Baonnak!

– Az átalakítás csapatának sikerült elérnie, hogy helyrebillenjen az önértékelésem – összegezte Csaba tapasztalatait. Végre ki merem húzni magam, mert az az ember néz vissza rám a tükörből, aki évek óta lenni szerettem volna. Nagyon jól éreztem magam az átváltoztatás során, és biztos vagyok abban, hogy hosszú távon is kamatoztathatom a jó tanácsokat. Köszönet érte a Baonnak![caption id="" align="aligncenter" width="334"] Így fest egy trendi külkapcsolati menedzser Fekete zakó: Springfield, 29.995 Ft, kockás ing: Gas, 22.900 Ft, nyakkendő: Springfield, 6995 Ft, Police napszemüveg, Gas, 45.900 Ft
[/caption]

Köszönjük a segítséget partnereinknek – az Azizának, a Deichmann-nak, a Gasnak, a New Yorkernek, az Orsay-nek, Springfeildnek, a Tally Weijl-nek és a Promodnak![caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kecskésné Szabó Andrea, Illés Tóth Orsolya, Marton László, Geiger Katalin és Pásztor Andrea
[/caption]

A nagy átalakítás csapatának tagjai:
Illés Tóth Orsolya, Aziza, Izsáki út 2. Tel.: 0670/250-9413
– Szabó Andrea mesterfodrász, Gázló u. 8. Tel.: 0670/374-9838
Geiger Katalin, Szépségzóna Kozmetikai Stúdió,
Izsáki út 2. Tel.: 0630/382-6709

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Aki Csabához hasonlóan szeretne átalakulni, jelentkezzen játékunkra a [email protected] e-mail címen!
[/caption]

Így ismertük meg Csabát A kozmetika és a fodrász után mintha egy másik ember jött volna vissza a szerkesztőségbe A fotózás miatt egy kis púder is került modellünk arcára Andi ezúttal is csodát tett „játékosunk” hajával A győztesek mosolya Csíkos póló: Gas, 17.900 Ft, kék farmer: Gas, 34.900 Ft, vászon drapp cipő, Springfield, 7995 Ft, fehér trikó: New Yorker, smog: 1490 Ft Fekete dzseki: New Yorker, smog, 13.990 Ft, kockás ing: Springfield, 9995 Ft, mintás póló: Springfield, 6995 Ft, fekete farmer: Springfield, 14.995 Ft, öv: Gas, 13.900 Ft Kecskésné Szabó Andrea, Illés Tóth Orsolya, Marton László, Geiger Katalin és Pásztor Andrea Aki Csabához hasonlóan szeretne átalakulni, jelentkezzen játékunkra a [email protected] e-mail címen! 19 évesen, 127 kilóval Így fest egy trendi külkapcsolati menedzser Fekete zakó: Springfield, 29.995 Ft, kockás ing: Gas, 22.900 Ft, nyakkendő: Springfield, 6995 Ft, Police napszemüveg, Gas, 45.900 Ft -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!