Kultúra

2008.11.08. 21:51

Kiskunfélegyházán járt Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író - Képgalériával

Pénteken, Költő, író, műfordító, de tankönyveket is írt. Számos díj és elismerés birtokosa. Pénteken a József Attila-iskola meghívására Kiskunfélegyházán járt Tóth Krisztina.

Szász András

A találkozó első felében Luchmann Zsuzsanna irodalomtörténész beszélgetett az íróval. A folytatásban a gyerekek faggatták Tóth Krisztinát, aki tízéves Marcell (Marci) fiával érkezett Félegyházára. A kérdésekből Marcinak is jutott.

Gyerekként állatorvosnak készült, aztán a középiskolában szobrászatot tanult, végül mégis az irodalom felé fordult… Miért?
- Középiskolás osztálytársaim mindegyike kiválóan rajzolt, mintázott. Hamar rájöttem, hogy köztük én nagyon nagy szorgalommal is legfeljebb közepes teljesítményre vagyok képes. Ráadásul ők sokkal kisebb befektetéssel egészen fantasztikus dolgokat alkottak, ami tovább erősítette bennem a felismerést: nem vagyok elég ügyes. Ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy ha a szavakat rakosgatom, az jóval hamarabb visszatükrözi azt, amit szeretnék, sokkal jobban fedi azt, ami ott belül, énbennem van. Elkezdtem hát verseket írni. Amikor megtapasztaltam a versírás örömét, egyre inkább afelé vágyódtam, fordultam. Azt hiszem, a kettőt párhuzamosan nem is lehetett volna folytatni. Meggyőződésem, hogy mindent csak teljes energiával lehet, érdemes tenni…

A népszerű íróval készített interjúnkat a hétfői Petőfi Népében olvashatják!

Ezek is érdekelhetik