2015.09.29. 11:03
Több kitüntetéssel is elismerték munkáját
Népes családja körében ünnepelte 90. születésnapját Pálus Elekné, akit a jeles évfordulón Csányi József polgármester is köszöntött.

A családi ünnep jó alkalom volt arra, hogy Erzsike néni felelevenítse küzdelmes életútját. Elmesélte: nagycsaládba született, hatan voltak testvérek, szülei korai halála után a legnagyobb testvér nevelte fel a kisebbeket. Erzsike néni 16 évesen ment férjhez Papp Gáspárhoz, aki egy évvel házasságkötésük után katonai behívót kapott, Ceglédről indult a frontra. Ugyanezen a napon született meg fiuk, akit az édesapa soha nem látott, mert elesett a doni harcokban. Erzsike néni kilenc évig nevelte egyedül gyermekét, majd ismét férjhez ment Pálus Elekhez. Házasságukból egy lányuk született. Gyerekei öt unokával és négy dédunokával örvendeztették meg.
Erzsike néni 1950-től a Vegyipari Gépgyár építkezésén dolgozott, eközben elvégezte a Közgazdasági Technikumot, majd nyugdíjba vonulásáig könyvelőként dolgozott. 1971-ben lakossági javaslatra megválasztották a Városi Tanács tagjának. Számos társadalmi tevékenysége mellett tagja volt az Egészségügyi Bizottságnak, és 13 évig elnöke a Számvizsgáló Bizottságnak. Mindig szívügyének tartotta a rászorulók támogatását. Nem csoda, hogy 1990-ig ötször választották újra. Lelkes támogatói a rendszerváltás évében is összegyűjtötték az induláshoz szükséges kopogtató cédulát, de férje betegsége miatt nem vállalta tovább a megtisztelő feladatot. Munkáját több kitüntetéssel is elismerték. Erzsike néni nyugdíjba vonulása óta is aktív életet él. Mint mondta, soha nem szeretett tétlenkedni. 2003-tól, férje halála után egyedül élt. Ám, megrendült egészsége miatt öt évvel ezelőtt úgy döntött, lányához költözik Szegedre. De, ma is szeretettel gondol Félegyházára és azokra az emberekre, akikért tanácstagként dogozott.