Közélet

2015.09.26. 14:00

Sürgős volt, ráérős lett a tetőjavítás

Címkék#Baja

A város 30 millió forintot biztosított a megyei kormányhivatalnak a kormányablaknak otthont adó, egykori Központi Iskola tetőszerkezetének felújításra.

Kubatovics Tamás

A februári döntésnél - ami alapján március 11-én kötöttek szerződést - feltétel volt, hogy az összeget szeptember 30-ig kell felhasználni, majd egy hónapon belül kell elszámolni a pénzzel. Augusztus végén azonban a kormányhivatal közölte, hogy a felújításra vonatkozó közbeszerzési eljárást augusztus 14-én indították meg, így az elhúzódik. Ezért Kovács Ernő kormánymegbízott a pénz felhasználásra vonatkozó határidő 2016. január 31-ig történő meghosszabítását kérte a bajai városatyáktól. Erre tegnapelőtt vita és észrevétel nélkül bólintott rá a képviselő-testület. Február végén sürgősségi eljárásban tárgyalták a képviselők a támogatás ügyét. Akkor az eljárást azzal indokolta az előterjesztő polgármester, hogy a tetőfelújításra a leghamarabb sort kell keríteni, azonban a lefolytatandó közbeszerzési eljárás is több hónapot vesz igénybe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!