Közélet

2015.02.06. 06:53

Kalandozás a jelmezek világában

A mese- és filmhősök idén is tarolnak a farsangi maskarák körében. A lányok leginkább a Jégvarázs, a fiúk a Star Wars figurákra voksolnak. Emellett sok mulatságon tűnnek majd fel kalózok, hercegkisasszonyok, Monster High lányok és természetesen sok-sok ötletes állatfigura.

Sebestyén Hajnalka

Lázban égnek a családok: itt a farsang, mibe is öltözzön a gyerek? Ha már megszületett az ötlet, az félsiker, már csak a kivitelezés marad hátra. A kreatív szülők maguk készítik el, a kevésbé ügyesek, vagy időhiányban szenvedők pedig a kész jelmezeket választják. Ez utóbbira is több lehetőség kínálkozik: az egyszerűbbek megvásárolhatók az áruházláncokban, divat a közösségi oldalakon csereberélgetni, gyors megoldás egy jelmezkölcsönzőt felkeresni, vagy aki sok pénzt szán minderre, netes oldalakon új, kész kreációkat vehet.

A kecskemétiek körében népszerű a Vörösmarty utcai Jelmezkölcsönző. Tulajdonosa, Géró Éva hosszú évek óta a szakmában dolgozik. Ezekben a napokban náluk is nagyüzemben zajlik a jelmezek kölcsönzése. Csütörtökön van a legnagyobb forgalom, de a hét elején is egymást érik a vásárlók.
– Vannak, akik előrelátóak és már hetekkel előre lefoglalják gyermeküknek a választott maskarát. Többen azonban az utolsó pillanatra hagyják, és a pénteki mulatság előtt „esnek be” üzletünkbe. Mindenkit ki tudunk szolgálni, hatalmas a készletünk. Hetekkel korábban felkészülünk a farsangi időszakra. A jelmezek egy részét mi magunk készítjük. A meglévő repertoárunkat folyamatosan bővítjük az aktuális slágerekkel. Naprakészek vagyunk mesehősökből, így a hozzánk betérő gyerekek a legtöbb esetben megtalálják az áhított jelmezt – részletezte Géró Éva.

– Az idei sláger a lányok körében egyértelműen a Jégvarázs meséből Elza, míg a fiúknál Darth Vader, illetve a többi Star Wars figura. A maskarákhoz kiegészítők is tartoznak, így a hű megjelenéshez nélkülözhetetlen fegyverek, parókák, varázspálcák sem maradnak el. Emellett népszerűek továbbra is a katona, a tűzoltó és rendőr jelmezek, illetve a hercegkisasszonyok. A lányok egyszerűbb és habos-babos ruhákból is kedvűkre választhatnak. A kisebbek imádják az állatokat, így az idei farsangi mulatságon is sok tigrissel, cicával, dinóval, kutyával, oroszlánnal, elefánttal, báránykával és egérkével találkozhat a zsűri. A Pókembernek azonban úgy tűnik leáldozott, míg 4-5 éve mindenki ezt kereste, ma már alig. Akárcsak a bohóc és a hastáncos, ami szintén kiment a divatból. Utóbbi inkább a vékony öltözet miatt, bár mindig ajánlom, hogy alá lehet öltözni. Extrém kérések is előfordulnak, a minap egy kisgyerek hifitorony szeretett volna lenni – tette hozzá.

A jelmezeket azonban nemcsak a gyerekeknek vásárolják, több felnőtt érdeklődő is van. Tanárok, szülők is boldogan bújnak valaki bőrébe. A reneszánsz ruhákon túl keresettek a „szexi” cuccok is, például a miniszoknyás méhecske jelmezt többen is előjegyezték. A felnőtt ruhák között is ugyanúgy vannak állatos figurák és mesehősök is. A jelmezek ára nem változott az elmúlt években, 1500 és 3000 forint között mozognak. Mindez magába foglalja a tisztítás és javítás árát is. Mint megtudtuk: a gyerekek jellemzően vigyáznak a jelmezekre. Természetesen óhatatlan egy-egy szakadás, főként a hosszú ruháknál. Ezek azonban  könnyen helyrehozhatók.

A kecskeméti iskolákban, óvodákban megkezdődtek a farsangi mulatságok. A Magyar Ilona Általános Iskolában például akkora népszerűségnek örvend, hogy két körben tartják meg, hogy minden családtag elférjen a nézőtéren. Tóthné Gondi Ildikó tagintézményvezető elmondta: az alsósok inkább egyénileg öltöznek be, míg a felsősök osztályszinten adnak elő jelmezekben vidám jelenetet. Minden korosztály nagy lelkesedéssel készül a mulatságra, még a zsűri is maskarát ölt. A Damjanich János Általános Iskolában viszont leginkább csak az alsóbb évfolyamosok bújnak jelmezbe. Ezzel azonban még nem teljes a farsangolás, hiszen attól függően, ki minek öltözik be, egy hozzáillő verset is el kell szavalnia. Karenyukné Major Ágnes tagintézményvezetőtől megtudtuk: az iskola sportcsarnoka ad helyet a városi nyugdíjas farsangnak is, ahol az idősek előszeretettel húznak jelmezt. Népszerű a mulatság, nagyon sok ötletes maskarát láthat a zsűri, legutóbb például egy hetven éves úr tüllszoknyás balett táncosnak öltözött be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!