2014.01.28. 17:34
Új telephely épül a buszoknak
Több mint 1 milliárd forintból épül meg Kecskeméten az új busztelephely a déli iparterületen. Májusban pedig arról dönt a helyi közgyűlés, milyen konstrukcióban működjön tovább a tömegközlekedés a városban.
Nyár végén vagy ősz elején kezdődhet meg Kecskeméten az új busztelephely építése a déli iparterületen, a Knorr-Bremse új gyárának közvetlen szomszédságában. Mint az a tegnapi sajtótájékoztatón kiderült, az összköltség meghaladja majd az 1 milliárd forintot. Naszády Gábor építész, a tervezést elnyerő UNITEF Zrt. irodaigazgatója elmondta: a 3 hektáros terület leaszfaltozása, térburkolása, valamint a világítás megvalósítása közel annyiba kerül majd, mint a telephely egyetlen épületének felhúzása (ez kétszintes irodablokkot és egy 1600 négyzetméteres szerelőgarázst foglal magába).
A két ki- és bejárattal rendelkező telephelyen lesz egy üzemanyagtöltő állomás is, azaz a buszokat itt tudják majd a jövőben megtankolni. Nemcsak a 25 Mercedes-Benz hibridet, hanem a városi tömegközlekedésben részt vevő többi buszt is. Összesen 54 jármű parkolására, szervizelésére, mosására lesz kapacitás, de amint az építész hangsúlyozta: a telephely bővíthető, fejleszthető, adott esetben akár több buszt is be tud fogadni. Itt működik majd egyébként az intelligens utastájékoztatási rendszer irányító központja is.
Az építész hozzátette: a megbízó önkormányzat nem kérte fedett garázs tervezését, de az ilyen telephelyeknél nem is szoktak ilyennel számolni, mert a beállónak csak fűtéssel együtt lenne értelme. Egy fűthető csarnok viszont megtöbbszörözné a beruházás költségeit. Hozzátette, a buszok egyébként is a nap nagy részében az utakon, szabad ég alatt vannak.
Dr. Zombor Gábor polgármester arra emlékeztetett: a telephely megvalósítása a Rákóczi út végére tervezett intermodális csomópont projekthez tartozik. Tavaly az önkormányzat 300 millió forintért vásárolta meg a déli iparterületen lévő telket, többek között azzal a céllal, hogy a telephellyel is előrelendítsék a városrész beépülését, az itt lévő infrastruktúra fejlődését, például új utakkal. Kiemelte, hogy sem a telek megvétele, sem a buszos beruházás nem igényel önerőt az önkormányzattól, mert mindezt pályázati forrásokból finanszírozzák. A végleges engedélyes tervek február végére készülnek el, majd a kiviteli tervek egyeztetése után nyár végén, ősz elején kezdődhet az építkezés.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Májusban döntenek, hogy milyen konstrukcióban működjön tovább a tömegközlekedés Kecskeméten
[/caption]
Közben előreláthatólag májusban döntést hoz a képviselő-testület a város tömegközlekedését jelentősen érintő másik kérdésben. Azaz hogy az önkormányzat létrehozzon-e egy önálló, többségi városi tulajdonú közlekedési vállalatot, vagy pedig közbeszerzési eljárást írjanak-e ki a közszolgáltatás ellátására (utóbbi esetben a győztesnek természetesen az új telephelyet kellene használnia). Ha a város saját céget alapít, akkor is szükség lesz egy szakmai partnerre (ez lehet akár a Kunság Volán is), amely a hibrid buszok mellé biztosítani fogja a vonalhálózat által igényelt további 25 buszt.
Mint ismert, a város 25 Mercedes hibrid buszt vásárolt. Zombor Gábor polgármester elmondta: a sofőrök oktatása jelenleg is zajlik a Kunság Volán telephelyén, a buszokat ideiglenesen a cég fogja működtetni. Február 15-ig kell a szerződés szerint megérkeznie Kecskemétre az összes hibrid busznak, február 17-én pedig négy vonalon már valószínűleg utasokat is fognak vinni. A többi hibrid buszt a tavasz folyamán folyamatosan helyezik forgalomba.
Tervek az intermodális pályaudvarra
Még folyamatban van a Rákóczi út végén elhelyezkedő intermodális pályaudvar tervezésére kiírt eljárás, ez március 3-án zárul le. Az új csomópont nemcsak a vasúton közlekedőket szolgálná ki, hanem itt lenne a központja a helyi és helyközi buszközlekedésnek is, a Széchenyi téri buszcentrum pedig – legalábbis mai formájában – megszűnhet vagy átalakítják.
Májusban döntenek, hogy milyen konstrukcióban működjön tovább a tömegközlekedés Kecskeméten -->