Közélet

2012.08.13. 13:55

Őrült hajók szelték a vizet

Petpalackokon, hungarocell lapokon, vagy éppen cefrés hordókon úszó, bicikli hajtással haladó, de még hamar boruló „lélekvesztőket” is láthatott a közönség a 10. falunapi rendezvényen Tasson.

Zs. D.

A kétnapos program első napján, szombaton a zenés-táncos produkcióknak jutott a főszerep. Az éjszakába nyúló utcabál fáradalmait vasárnap a Duna-parton pihenhették ki a tassiak. A szeszélyes idő ellenére több százan látogattak ki a strandra, ahol sok-sok sportos versenyben, köztük rongylabdás grundfociban is összemérhették erejüket a csapatok.

A kiváló hangulatú nap leginkább várt versenyszáma az először megrendezett őrült hajók versenye volt. Erre négy fős csapatok jelentkezhettek, akik saját építésű csónakjaikkal vágtak neki a Dunának. Elsőként a Szelekteknőt rakták vízre építői. A hajó újrahasznosított anyagokból készült, de teljesítményén ez nem látszott meg: a négy hölgy izomerejével hajtott ladik feladta a leckét a később startolóknak. Másodikként a leginkább egy ivó kerthelyiségére hajazó Csan-csónak legénysége vágott neki a távnak. A kerékpár hajtással tempózó fiúk gyorsabban értek ugyan célba, mint a női matrózok, de a végső győzelemhez ez nem volt elég.

A Harossz nevű bárka fedélzetén helyet foglalók alig 20 méternyi kemény küzdelem után borultak a vízbe, de legalább a közönség feltétlen szimpátiáját elnyerték. A Bá-dog evezőseinek tutaja kibírta a célig, csak utána kezdte ledobni néhány elemét. Az ifjú titánok hajtotta Tinititanic kiváló időt futott, még annak ellenére is, hogy a négy kis kalóz közül egy csak a kormánylapátot fogta. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] A cefrés hordókon úszó Rézeleje ért leggyorsabban a célba
[/caption]

A végső győzelmet a falu polgármesterét is "motorjai" között tudó Rézeleje nevű, cefrés hordókon úszó sajka gyűjtötte be. Azt persze nem lehet mondani, hogy Tass első emberének lejtett a Duna, hiszen valamennyi vízre szálló, flúgos versenyző értékes ajándékokkal lett gazdagabb.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!