Közélet

2012.06.19. 17:11

Saját építésű autóval indultak a kandósok Rotterdamban

Magyarországról egyedüli középiskolásként vett részt a kecskeméti KEMU Kandó-középiskola csapata a Shell Eco-Marathon versenyen, Rotterdamban.

Sebestyén Hajnalka

A közelmúltban megrendezett európai szintű versenyen a több mint 200 induló csapat feladata az volt, hogy minél kisebb fogyasztású autót építsen és teljesítse vele a versenyfeladatokat. Az Electric-Kandó Team remekül helyt állt.

– A csapatot az iskolánk elektronikai technikus, mechatronikai technikus tanulói és tanárai alkotják. Idén másodszor indultunk el, de míg tavaly kölcsönautóval, addig idén már sajáttal. A tavalyi autó elektromos hajtását és a fedélzeti elektronikáját csapatunk tervezte és építette meg. Most a formatervezés, mintakészítés, az autó kasztnijának készítése új feladat volt számunkra. Rekordidő alatt építettük meg az új járművet. Az új könnyű alváz és futómű biztosítja az autó fordulékonyságát, és eleget tesz minden biztonsági követelménynek. A hajtást akkumulátorról táplált agymotor biztosítja. Az autó programozható fedélzeti elektronikája csapatunk fejlesztése – részletezte Juhász Imre intézményegységvezető.

A csapat már a jövő évi versenyt tervezi. Az autó építése, fejlesztése során szerzett tapasztalatok alapján tervezik a következő autót és hajtást. Céljuk, hogy javítsanak az elért eredményeiken. – A csapat tevékenysége jelentős innovációs tevékenység. Számunkra nagy kihívást jelent középiskolai csapatként olyan tevékenységben részt venni, amely napjaink egyik legjelentősebb problémájára, a minimális energiafelhasználásra keres megoldást – mondta Juhász Imre.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A kandósok minden futamot eredményesen teljesítettek Rotterdamban
[/caption]

A csapat tagjai: Földvári Dávid, Wéber András sofőr, Izsó Gábor, Forgács László, Kiss Andor, valamint tanáraik, Csorba János, Fazekas István és Szóládi Erika.

Ezek is érdekelhetik