Közélet

2011.03.08. 13:43

Nőnapi varázslat: Így lett Juliból csodálatos Júlia - fotók

Újra munkába állt a Baon Átváltoztatjuk csapata, amely ezúttal egy esküvőre készülő fiatal lány átalakítására vállalkozott. Baki Juliból a szemünk láttára született meg a „csodálatos Júlia”.

Pásztor Andrea

A 26 éves budapesti lány hat évvel ezelőtt költözött Magyarországra az erdélyi Bánffyhunyad városából. Juli egy nemzetközi call centerben dolgozik telefonos ügyfélszolgálatosként, így jól kamatoztathatja, hogy három nyelven – a magyar mellett románul és angolul – is beszél. Jól érzi magát Budapesten, sok barátot szerzett, viszont külsejével sohasem volt igazán elégedett.

– Nem tudom, mi áll jól nekem, milyen stílus, milyen darabok illenek az egyéniségemhez, így hát nem is fordítottam nagy gondot a megjelenésemre – mesélte nekünk Juli. – Minden másra szívesebben költöttem, mint ruhákra. Most azonban úgy éreztem, eljött az ideje annak, hogy megtaláljam saját stílusomat.

Juli még általános iskolás korában ismerte meg szerelmét. 12 éve vannak együtt, és jövőre össze is házasodnak. Ezért is fordult hozzánk legújabb választottunk: szerette volna elkápráztatni vőlegényét új külsejével. Összeült kupaktanácsunk, és arra jutottunk, segítünk neki ebben. Fotói és levele alapján ugyanis megsejtettük, hogy sokkal több rejlik benne, mint amit átlagos külseje látni enged.

Amikor Juli megérkezett Budapestről, rögtön tudtuk, hogy jól döntöttünk. Elsőre slampos diáklánynak tűnt, copfjával és szemüvegével nem volt épp egy feltűnő jelenség. Kedvességével, nyílt természetével és szívből jövő vidámságával pedig pillanatok alatt megnyerte magának az egész stábot.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Miből lesz a cserebogár? Így festett Juli, amikor megérkezett hozzánk átváltoztatása napján
[/caption]

Az átalakítás most is ruhapróbával kezdődött, Illés Tóth Orsolya stylist egy egész délutánt szánt arra, hogy megtalálják a Julihoz darabokat, másnap pedig reggeltől estig tartott, hogy tetőtől talpig átvarázsoljuk modellünket.

Ezúttal is mesterfodrászunknál kezdődött az átalakítás. Szabó Andi a szokásos diagnózis során megállapította, hogy Juli hajszíne szép, természetes, sötétbarna, ősz hajszála nincsen. Ezért ammóniamentes színezőt használt festék helyett. Így kapott egy kis fényt és élénkebb színt modellünk haja. – Az intenzív hatás elérése érdekében színrögzítő, majd speciális, festett hajra való samponnal is megmostam, a tökéletes ragyogásért pedig egy tápláló pakolást tettem fel hajára – magyarázza Andi.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Akár esküvői frizurának is tökéletes lett volna Andi alkotása
[/caption] – A fazon kialakításánál figyelembe kellett vennem Juli kívánságát, esküvőjére ugyanis romantikus, vállig érő frizurát szeretne. Így sokat nem vághattam. Az elvékonyodott hajvégeket réteges vágással frissítettem fel, így alakult ki a kívánt forma. Hajának szárításához hajkisimító krémet használtam, ami fényesebbé és puhábbá varázsolta durvaszálú, göndör haját. Ezután közepes méretű körkefével laza hullámokat szárítottam, a tincseket hajvégápolóval hangsúlyoztam.
A végeredmény elképesztő lett: a copfos lányból egy gyönyörű nő született mesterfodrászunk profi kezei alatt. Sokáig azonban nem gyönyörködhetett magában, ugyanis sietnünk kellett a Szépségzónába, ahol Geiger Katalin már várt minket.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Szabó Andrea, Illés Tóth Orsolya, Marton László, Geiger Katalin és Pásztor Andrea
[/caption]

Katánál kiderült, hogy Juli arcbőre korának megfelelő, T-vonalban szeboreás, a homlok területén fokozottabban. Kozmetikusunk természetesen kitért ennek lehetséges okaira, és beavatta a lányt az otthoni ápolás titkaiba is. Ezután kezdett  a sminkelésbe. – Juli tél típus, szembetűnő dús és sötét szemöldöke, aminek ívelt formázása volt az első dolgunk – avat a részletekbe Kata. – Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a jól megválasztott szemöldök, milyen sokat számít a megjelenésben. Fontos azt is tudni, hogy a szemöldök rendszeres szedés mellett kopik, így nagy hangsúlyt kell fektetni a jó forma eltalálására és annak megtartására, amit mindenképpen érdemes szakemberre bízni. Juli esetében szerencsés dolgom volt, mert bár néhol bele volt szedegetve a szemöldök ívébe, a hibákat szépen tudtam korrigálni. Amikor végeztem, tekintete megnyílt, arcvonásai meglágyultak. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Geiger Kata most is csodát művelt modellünkkel
[/caption]
 Szemöldökigazítás után alapozóval és a problémásabb helyeken korrektor segítségével tette egyenletessé kozmetikusunk modellünk bőrszínét. Juli olíva színű szemeit dús, sötét pillák keretezik, ezért Kata szerint jól megválasztott színekkel és technikával könnyű volt kiemelni szemei különlegességét. Egy kis krémes pirosító tette üdévé és fiatalossá az arcbőrét, végül egy leheletnyi szájfény tette teljessé az összhangot. Így emelte ki a tökéletes smink Juli természetes szépségét.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Egy nap alatt gyönyörű nőt varázsoltunk Juliból
[/caption]

Ekkor már fülig ért modellünk szája, alig várta, hogy befejeződjön átalakulása, és magára öltse az Orsi által megálmodott kreációkat. Öltözködés közben stílusszakértőnk beavatott minket szakmai titkaiba. Elmondta, hogy Juli a sötét és hideg színcsoportba tartozik, egy igazi „hófehérke” típus. Éppen bőr- szem és hajszínének kontrasztja miatt fontos megőriznie öltözékének színeiben is ezt a fajta kettősséget – hangsúlyozza Orsi. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Tunika: Orsay, 7295 Ft, garbó: Orsay, 2595 Ft, bokacsizma: Deicmann, catwalk, 7990 Ft, kesztyű: New Yorker, 590 Ft, táska: Orsay, 6495 Ft, napszemüveg: Orsay, 2390 Ft
[/caption]A sötét, erőteljes színeket variálhatja világosabb, ragyogó árnyalatokkal saját színskálájából. A meleg és pasztell árnyalatokat érdemes kerülnie, mivel ezekben sápadt, fáradt benyomást kelt. Ha mégis világosabb felsőt visel (mint szürke összeállításunkban) akkor ezt egy erőteljesebb sminkkel ellensúlyozhatja.

– Juli „körte” alkat, vagyis szélesebb a csípője és vaskosabb a combja, amihez keskeny váll párosul, így az alsó és a felső teste között jelentős a különbség – mondja Orsi. – Ezért alul nagyobb méretet kell viselnie, mint felül. Korrekciónk legfontosabb feladata tehát az volt, hogy ezt a különbséget optikailag kiegyenlítsük. Ezt a színek, a minták variálásával, illetve a jól megválasztott fazonokkal értem el.

Az eredmény önmagáért beszél. Szakembereink most is kiváló munkát végeztek, semmi sem emlékeztet már a copfos diáklányra. Egy gyönyörű, egzotikus nő áll a fényképező elé, aki imád a kamera. Stábunk pedig büszke igazán büszke lehetett arra, hogy szemünk láttára született meg a csodálatos Júlia.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Ballonkabát: Orsay, 8995 Ft, pulóver: Orsay, 5995 Ft, ing. New Yorker, amisu, 6490 Ft, szövetnadrág: Orsay, 4995 Ft, blúz. Gas, 19.900 Ft, karkötők: Orsay, 2190 Ft, fülbevaló: Orsay, 1390 Ft, bokacsizma: Deichmann, graceland, 6990 Ft
[/caption]

– Örülök, hogy megismerhettem az Átváltoztatjuk csapatát, nekik köszönhetően végre nem érzem magam elveszettnek a divat  és a stílusok „dzsungelében” – foglalta össze tapasztalatait Juli. Bevallotta azt is, hogy ezután bátran meri majd sminkelni magát, és nem okoz neki gondot, mit mivel érdemes viselnie.  – Izgalmas élmény, igazi erőpróba volt számomra a modellkedés, nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz! Gyorsan elrepült ez a két nap, fantasztikusan éreztem magam a stábbal, mindenkinek csak ajánlani tudom őket!

Köszönjük a segítséget partnereinknek – az Azizának, a Deichmann-nak, a Gasnak, a New Yorkernek, az Orsay-nek, Springfeildnek és a Tally Weijl-nek! [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Julit vőlegénye várta az állomáson az átalakítása után. Először meg se ismerte szerelmét, majd elkerekedett a szeme, és ennyit mondott: hűűűűha, tényleg te vagy az?
[/caption]

A nagy átalakítás csapatának tagjai

– Illés Tóth Orsolya, Aziza, Izsáki út 2. Tel.: 0670/250-9413

– Szabó Andrea mesterfodrász, Gázló u. 8. Tel.: 0670/374-9838

– Geiger Katalin, Szépségzóna Kozmetikai Stúdió,

Izsáki út 2. Tel.: 0630/382-6709

Aki szeretne Julihoz hasonlóan átváltozni a Baonnal, jelentkezzen a [email protected] címen!


 

Pásztor Andrea A nagy átalakítás csapatának tagjai – Illés Tóth Orsolya, Aziza, Izsáki út 2. Tel.: 0670/250-9413

– Szabó Andrea mesterfodrász, Gázló u. 8. Tel.: 0670/374-9838

– Geiger Katalin, Szépségzóna Kozmetikai Stúdió,

Izsáki út 2. Tel.: 0630/382-6709

Miből lesz a cserebogár? Így festett Juli, amikor megérkezett hozzánk átváltoztatása napján Geiger Kata most is csodát művelt modellünkkel Akár esküvői frizurának is tökéletes lett volna Andi alkotása Ballonkabát: Orsay, 8995 Ft, pulóver: Orsay, 5995 Ft, ing. New Yorker, amisu, 6490 Ft, szövetnadrág: Orsay, 4995 Ft, blúz. Gas, 19.900 Ft, karkötők: Orsay, 2190 Ft, fülbevaló: Orsay, 1390 Ft, bokacsizma: Deichmann, graceland, 6990 Ft Egy nap alatt gyönyörű nőt varázsoltunk Juliból Tunika: Orsay, 7295 Ft, garbó: Orsay, 2595 Ft, bokacsizma: Deicmann, catwalk, 7990 Ft, kesztyű: New Yorker, 590 Ft, táska: Orsay, 6495 Ft, napszemüveg: Orsay, 2390 Ft Szabó Andrea, Illés Tóth Orsolya, Marton László, Geiger Katalin és Pásztor Andrea Julit vőlegénye várta az állomáson az átalakítása után. Először meg se ismerte szerelmét, majd elkerekedett a szeme, és ennyit mondott: hűűűűha, tényleg te vagy az? -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!