Közélet

2011.02.15. 17:24

Az év orvosa lett dr. Gera László

A kecskeméti megyei kórház osztályvezető traumatológus főorvosa, dr. Gera László vehette át kedd délután a három Astellas-díj egyikét a Magyar Tudományos Akadémia Kupolatermében.

H. I.

A versenyre korábbi betegek nevezhették kezelőorvosukat, leírva felépülésük történetét. A beküldött írásokból a zsűri összesen húszat választott ki, majd az interneten lehetett szavazni, hogy melyik három sztori doktor főszereplője kapja meg Az Év Orvosa kitüntetést.
A mostani szavazási időszakban háromszor annyian – 5700-an voksoltak –, mint az elmúlt esztendőben. A jelölt orvosok létszámát tekintve a tavalyihoz hasonló intenzitás volt tapasztalható, idén összesen 170 jelölés érkezett - olvasható a verseny honlapján.
 
Dr. Gera Lászlót egy házaspár jelölte az Astellas-díjra, akiket még 2006-ban kezelt. A díjazott főorvosra így emlékeztek:

„Az mi kálváriánk 2006 augusztus 7.-én kezdődött! Autóbalesetet szenvedtünk, frontálisan ütköztünk a szembejövővel egy harmadik fél miatt! Elég csúnyán összetörtünk! A férjemnek a tüdeje összeset,bordái törtek mind a két térde össze törött, és nyílt combcsont sérülése is keletkezett. Nekem artéria szakadás,szeméremcsont törés,leszakadt a medencém! De nem is ezért írok,hogy a sérüléseinket kivesézzem! A balesetnek köszönhetően én egy olyan orvost ismertem meg akinek a mindene a gyógyítás! 30 napot töltöttünk kórházba a férjemmel, de olyan nap nem volt,hogy ne köszönjön el tőlünk amikor haza indult,vagy ne köszönt volna be amikor reggel megérkezett! Volt rá példa,hogy a szabadságán is bejött hozzánk hogy megnézze mi van velünk! Mivel friss házasoknak számítottunk a férjemmel mosolyogva jött be a kórterembe és újságolta,hogy a férjem magához tért és letolnak hozzá az intenzívre, ott közölte mind a kettőnkkel mivel ez a sajnálatos eset történt velünk elintéz nekünk egy "nászutas lakosztályt" egy olyan kórtermet biztosított nekünk ami két ágyas és fürdő helyiséges volt! Nagyon boldogok voltunk! Akkor még nem sejtettük,hogy a doktor úr már előre látta ha mi együtt lehetünk csodákra vagyunk képesek! Viszonylag hamar talpra álltunk! Megadta a mobil számát mikor kikerültünk a kórházból és a lelkünkre kötötte, hogy bármikor hívjuk ha baj van! Amikor meglát már mosolyog! De nem csak velem van így mindenkivel, legyen az idős vagy fiatal mindenkihez van egy kedves szava! Én nagyon örülök, hogy ha már a sors így hozta,ő a kezelő orvosom! Számtalan dolgot lehetne elmondani vele kapcsolatban, amire nem elég a papír. Nem hiszem, hogy olyan gyakori lenne az az orvos-beteg kapcsolat, mint ami kialakult közte és betegei között. Ha ő nem dolgozott inkább nem mentek kontrollra vagy nem mentek a helyettes orvoshoz. Olyankor mindig telefonon tartottuk vele a kapcsolatot. Ha ügyelt hétvégén inkább hétvégére hívott vissza kontrollra! Nem volt számára hétvége sem ünnepnap. Mindig szívesen a betegek rendelkezésére állt.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!