Közélet

2010.05.02. 20:50

Fontos tervek a társulatnál

A közeljövőben hívják öszze a Duna menti és Kiskunsági Vízgazdálkodási Társulat küldöttgyűlését.

Miklay Jenő

– Milyen témákat vesz a küldöttgyűlés napirendre? – érdeklődtünk Vanó Attilától, a társulat megbízott igazgatójától.
– A szokásos beszámolón kívül szó lesz az aktuális és soros feladatokról, a tagokat érintő változásokról. Jelentős belvíz-védekezési munkán vagyunk túl, 5 szivattyútelep napi 24 órában emelte át a vizet a befogadókba, elősegítve ezzel a belvizek csökkenését, beszivárgását. A működési területünk szélsőségeire jellemző, hogy jelenleg egyszerre kell a belvíz ellen védekezni és öntözővizet biztosítani, míg a hátsági területek csatornáiban a lezárások ellenére sem jelenik meg a víz. Jelenleg fenntartó gépeink az öntözővizet is biztosító kettős működésű csatornáink tisztítását végzik Solt, Dunavecse, Kalocsa térségében. A védekezés most is napi feladat, finanszírozása túlnyomórészt a tagok által eddig befizetett társulati hozzájárulásból oldható meg. A fentieken kívül a 2010. évi közcélú fenntartási munkáink folynak Fajsz, Miske térségében.
 
– A társulati hozzájáruláson kívül van-e egyéb forrás a közcélú munkák finanszírozására?
– Az utóbbi években az állam kivonult művei karbantartásának finanszírozásából, a rekonstrukciós, beruházási pályázatok megszűntek. Jelenleg a társulatnak az EMVA keretében vízgazdálkodási létesítmények felújítására van beadott pályázata. Ez Solt térségét érinti, az idei pályázatunkat pedig az Öregcsertő– Homokmégy térségi csatornákra vonatkozóan most készítjük. Folyamatosan vizsgáljuk az új pályázati lehetőségeket, amelyek által akár természetvédelmi, akár vízpótlással kapcsolatos beruházások valósulhatnak meg. Mivel a jelenlegi társulati hozzájárulás az összes társulati mű 20-30 százalékának fenntartására elég, a közfeladataink érdekében vállalkozást is folytatunk, főleg öntözésfejlesztési beruházásokban.
 
– Milyen szolgáltatást tud nyújtani a társulat a hátsági területeken gazdálkodóknak?
– Jelentős változásokat hozott a 2009. évi CXLIV. számú vízitársulatokról szóló törvény, ami komoly lehetőségeket és kötelezettségeket jelent a vezetés és tagjaink számára. Egyebek közt alapvetőek a változások a közfeladatok bővülése, a küldöttviszony, a tagi adatok elérhetősége, a közfeladatok állami finanszírozása, a társulati hozzájárulás alsó szintjének meghatározása, a tartozások beszedése, a társulati művek szabályozása vonatkozásában. Lehetővé vált közfeladatként környezet-, természetvédelmi táblán, illetve üzemen belüli meliorációs munkák végzése. Az olyan területeken, településeken – főleg a Homokhátságon – ahol nincsenek társulati csatornák, vagy azok kiszáradtak, az előzetes bejelentések, igények, felmérések alapján akár földutak rendezését is végezhetjük. Lényeges az, hogy a területen gazdálkodók, kötelezettségüknek megfelelően, a kivetett társulati hozzájárulásokat, tartozásokat befizessék, mivel munkát csak e befizetésekből tudunk végezni. Társulatunk szándéka a tagokkal való kapcsolat szorosabbá tétele, a tájékoztatás fejlesztése s azzal végső soron munkánk elismertetése.

Ezek is érdekelhetik