2007.12.02. 08:25
Nagyberuházásba kezd a város
Hat és félmilliárdos beruházásra készül a kecskeméti önkormányzat. A cél többek között egy új versenyuszoda építése és az élményfürdő bővítése.
Az élményfürdő sem képes nyereségesen működni, már csak azért sem, mert kategóriájában igencsak nagy a konkurencia. Itt is komoly felújítás, fejlesztés kellene, ami újabb milliárdos tétel. Ezért gondolta úgy az önkormányzat, hogy a versenyképesség javítása érdekében egy helyre kellene koncentrálni a különböző funkciókat, tehát az uszodát, az élményparkot, a sportlehetőségeket.
A város most egy 6,5 milliárdos nagyberuházásban gondolkodik, amelyről csütörtökön tárgyalt a képviselő-testület. Ennek lényege, hogy az élményfürdőt bővítenék, illetve egy versenyuszodát építenének a jelenlegi kemping területére. Többek között lenne fedett vízipark - vadvízi folyóval, sodrófolyóval, vízesésekkel, fedett élményfürdő kiúszó medencével, és egy ötven méteres, tízpályás versenyuszoda. A Szauna szállót gyógy- és rekreációs szállóvá alakítanák, és mindezek mellé vállalkozói alapon épülő négycsillagos szállodát képzeltek el. Így egy olyan komplexum jöhetne létre, amely méretében az Alföldön egyedülálló volna.
A napirendi pont tárgyalása során az ellenzék több kifogást is felsorolt. Véleményük szerint a komplexumnak az egyetlen nyereséges eleme a négycsillagos szálloda lehetne, és pont ez kerülne vállalkozói kézbe. Azt is aggályosnak érezték, hogy egy ekkora beruházás saját finanszírozásból jöjjön létre. Ennek ellenére az előterjesztést minden jelenlévő képviselő megszavazta. Arról azonban csak később dönt majd a testület, hogy milyen formában történjen a finanszírozás. Addig a pályázati lehetőségeknek is utánanéznek.
Zombor Gábor polgármester hangsúlyozta: bárhogyan is történik, a beruházás nem jelenthet plusz kiadást a városnak. A fedezetet valójában az adja, hogy plusz bevételi forrás és plusz érték jön létre, illetve megszűnik az uszoda többszáz millió forintos éves vesztesége, ami szintén az önkormányzat költségvetését terheli.
Lízing, hitel vagy kötvény?
Az eredeti elképzelések szerint a beruházás finanszírozására három lehetőség között dönthettek volna a képviselők. Az egyik, hogy kötvényt bocsátanak ki, a második, hogy hitelt vesznek fel, a harmadik pedig, hogy lízingtárgy adja a fedezetet. Végül azonban a három alternatívát egyelőre elvetették, és csak később döntik el, hogy melyik volna az ideális.
-->