Közélet

2007.06.05. 13:11

Nincs a világon ilyen időmérő szerkezet

Június végére fejeződik be annak a henger alakú napórának a kivitelezése, amely a kecskeméti Planetárium falát díszíti majd.

-

A tervező szerint nincs a világon hasonló időmérő szerkezet, sem technológiáját, sem méretét tekintve.
A napórán nem lesz külső árnyékvető pálca, helyette az ablakok felett körbefutó párkányon több mint két méter hosszú, gipszből készült síklapokat helyeznek el az építtetők. Ezek egymáshoz viszonyítva 15 fokos szöget zárnak be, s amikor a fény-árnyék határa végigvonul az épület oldalán, lehetővé válik majd az idő leolvasása.

A 244 elemből álló napórát Marton Géza álmodta meg és tervezte. Az építmény átmérője majdnem 17 méter, az óra teljes felülete pedig mintegy 52 négyzetméter lesz. Mivel különleges technológiával készül, nehézségek mutatkoztak a kivitelezés során. Ezeket próbálják most áthidalni. Marton Géza ezzel a napórával nevez majd a bresciai csillagvizsgáló kétévente kiírt, Az idő árnyékai elnevezésű pályázatára. Korábban nyert már különdíjat az itáliai versenyen. Magyarországon egyébként öt-hat szakember foglalkozik rendszeresen napóra készítésével.

Címkék#Egyéb

Ezek is érdekelhetik