2007.04.26. 11:15
Tornatermet, pihenőparkot létesítene az új tulajdonos
Áron alul vásárolhat meg a Pro-Genius Kft. egy mintegy 3 ezer 500 négyzetméteres önkormányzati tulajdonú területet Kecskeméten, az Izsáki úton. Az ingatlan egyik részére tornatermet és szaktantermeket szeretnének építeni.
A Pro-Genius még 2003-ban vette meg az Izsáki út 8. szám alatt lévő ingatlant, ahol azóta a Katedra Informatika és Művészeti Szakközépiskola működik, jelenleg 321 tanulóval.
A kft. kérte a képviselő-testülettől, hogy adják el neki a szomszédos területet is. Ez utóbbinak egy része ugyanis még az MMG vállalat idejéből lett hozzákerítve a ma iskolaként működő területhez. A Pro-Genius a tervezett épületeket a már meglévő kerítésen belül helyezné el, kívül pedig szabadtéri kiállítóhelyet és pihenőparkot alakítana ki.
A képviselők úgy döntöttek, hogy a kérésnek eleget tesznek, hiszen a területet más célokra használni, vagy másnak eladni nem igazán lehetne.
A beruházás az Izsáki út szélesítését sem zavarná. A közgyűlés határozata szerint a cég nettó nyolcmillió forintért kaphatja meg a területet. Feltétel azonban, hogy azt tizenöt évig oktatási célokra kell használnia.