Kék hírek, bulvár

2016.05.26. 20:56

Baleset-megelőzés új alapokon

Új alapokra helyezik a baleset-megelőzést a Kecskeméti Rendőrkapitányság illetékességi területén. Rövidesen nagyszabású kampány indul, melytől a balesetek számának visszaszorítását remélik.

Zsámbóki Dóra

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Városi Balesetmegelőzési Bizottsága idei első ülésén kiderült: széleskörű összefogásnak köszönhetően rövidesen újabb kampány indul a közlekedők biztonságáért. A rendőrség, illetve a baleset-megelőzési bizottság a kampányba bevonja mások mellett a közútkezelőt, a DAKK-ot, a postát, az útépítő cégeket, az autós iskolákat és a polgárőr szövetséget is.
A közlekedők hamarosan baleset-megelőzési plakátokat és videókat láthatnak a forgalmas utak mentén, illetve a nagy forgalmú helyeken, tömegközlekedési eszközökön.

A szerteágazó kampány természetesen nem elégszik meg ezzel, egy honlapon, illetve a Facebook által igyekeznek minél több embert elérni üzeneteikkel.

– Az északi mintát próbáljuk meg átültetni, hiszen korábban ott is nagyon magas volt a balesetek száma. Ott annak idején drasztikus kampányba kezdtek, ami a szigorú rendőri gyakorlattal párosulva nagyon pozitív eredményt ért el – mondta Kerti István alezredes. A Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője rámutatott: mindenki a rendőrségtől várja a balesetek számának visszaszorítását, de ez társadalmi probléma, aminek megoldása társadalmi feladat.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Illusztrációs fotók
[/caption]

A legtöbb balesetet még mindig az autósok okozzák, de sajnálatos módon kezdenek „felzárkózni” a kerékpárosok is. – A KRESZ-szabályok módosítása kvázi lehetővé teszi a kis mértékben ittas kerékpározást, de a biciklisek sajnos nem tudják, hogy mennyi alkohol elfogyasztása után ülhetnek még fel a biciklire – emelte ki a rendőrkapitány hozzátéve ugyanakkor, hogy az ittas járművezetés tekintetében az elmúlt években komoly eredményeket értek el a kapitányság illetékességi területén.

– Vannak akcióink, amikor minden autót megállítunk. Ezek során azt tapasztaljuk, hogy akcióról akcióra kevesebb ittas vezetőt találunk, vagyis nőtt az állampolgári fegyelem. Vannak visszaesők, az ő autójukat, mint elkövetési eszközt, lefoglaljuk – mondta el az alezredes.

Az ittas vezetés mellett a gyorshajtás a legfőbb baleseti ok, mely kiegészülve a passzív biztonsági eszközök – biztonsági öv, gyermekülés – használatának hiányával súlyos sérülésekkel járó balesetekhez vezet. A rendőrkapitány rámutatott, a kerékpárosoknak sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a láthatóságukra, illetve az autósok tekintetében még mindig nagyon sok baleset vezethető vissza a vezetés közbeni telefonálásra. A nagyszabású kampány közvetlen, egyszerű üzenetekkel ezekre a problémákra is fókuszál majd.

Kacsázó biciklisek, figyelmetlen autósok

A rendőrségtől megtudtuk, hogy a megyeszékhelyen városszerte találkozhatnak a közlekedők szabálytalankodó gyalogosokkal és kerékpárosokkal. Előbbiekből kifejezetten sok jut a Március 15. utcára, ahol – bár egymást követik a zebrák – nem a kijelölt gyalogátkelőhelyeket kelnek át a forgalmas úton. A kerékpárosok gyakran nem csak a láthatóságra hánynak fittyet, hanem az elsőbbségadásra is, sokan nem veszik a fáradtságot, hogy a zebrán leszálljanak a bicikliről, illetve gyakran a járdán tekernek, ami megint csak szabálytalan.  A város baleseti szempontból neuralgikus pontjának tekinthető az 5-ös út és a Mindszenty körút kereszteződése csakúgy, mint az Erzsébet körút és a Csongrádi út találkozása.

A statisztikák alapján elmondható, hogy nagyon sok baleset történik a 44-es úton Lakitelek és Nyárlőrinc között, de szintén veszélyes az 52-es út, illetve a Ceglédi út bel- és külterületi szakasza egyaránt. Az autósoknál a legfőbb szabályszegések az elsőbbség meg nem adása, az előzési és kanyarodási szabályok megsértése, a követési távolság be nem tartása, illetve a  sebesség helytelen megválasztása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!