2014.10.10. 13:01
Kést szorított a néni torkához a román rabló
Másfél év után elfogták az idős nőt kirabló román férfit, akivel szemben európai elfogatóparancs volt érvényben.
Egy orgoványi tanyán élő 77 éves nő tett bejelentést 2013. május 24-én a rendőrségre, mert egy ismeretlen tettes este bement a nyitott lakóházába, ahol felszólította, hogy adja át az összes pénzét, különben megöli. Ezt követően két kézzel fojtogatta és dulakodás közben meg is karmolta a sértett arcát. A fenyegetés hatására a néni elárulta, hol a pénztárcája, amiből a férfi kivette a pénzt, majd az asztalról fölkapott egy konyhakést, amit a néni nyakához szorítva még több pénzt követelt. A sértettnek azonban több vagyona nem volt, így a rabló távozott. Az idős asszony a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett - írja a police.hu.
A nyomozók a beszerzett információk alapján megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével K. Zsigmond román állampolgár gyanúsítható megalapozottan. Mivel a férfi elhagyta az ország területét, ezért európai elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. K. Zsigmondot 2014. október 9-én fogták el az ártándi határátkelőhelyen, ahol a román társszervek átadták a férfit. A rendőrök - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a Kecskeméti Járásbíróság el is rendelt. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Nyitva volt a lakás, így könnyű dolga volt a román rablónak
[/caption]