Kék hírek, bulvár

2013.08.25. 12:14

Elfogták az embercsempészt is

Egy pakisztáni férfi próbált meg átcsempészni három szír állampolgárt Magyarországon.

baon.hu

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában hét személyi sérüléses, valamint három anyagi káros baleset történt.
 
A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség járőrei szombaton reggel az 53-as számú főúton igazoltattak egy 39 éves libanoni férfi által vezetett személyautót. A férfi három szír állampolgárt szállított, akik Magyarországon való jogszerű tartózkodásukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták. Az utasokat tiltott határátlépés miatt, a sofőrt pedig embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt állították elő. Ellenőrzésükkor kiderült, hogy a szír személyeket - miután azok gyalogosan átlépték az államhatárt - az 5501-es számú úton egy előre megbeszélt helyen vette fel a libanoni férfi autójába. Az illegális határátlépőket a Kiskunhalasi Őrzött Szálláson helyezték el, a gépjármű vezetője ellen pedig a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya rendelt el nyomozást, vele szemben őrizetbe vétele mellett folyik az eljárás.
 
A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított három koszovói állampolgárral szemben, akiket szombaton délután Tompán fogtak el a járőrök. A külföldiek Magyarországon való jogszerű tartózkodásukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért tiltott határátlépés miatt előállították őket. Ellenőrzésük során kiderült, hogy két személlyel szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben. A külföldieket a Kiskunhalasi Őrzött Szálláson helyezték el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!