2013.07.21. 11:22
Hat drogneppert fogtak el - videó
Újabb elfogások, házkutatások a kecskeméti kábítószeres nyomozás kapcsán.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat visszaélés kábítószerrel és visszaélés új pszichoaktív anyaggal bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy péceli és két kecskeméti férfi ellen.
A korábban végrehajtott akciókat követően felmerült a gyanú, hogy az előzetes letartóztatásban lévő három férfin kívül – a terjesztői, kereskedői feladataikat átvállalva - további személyek is érintettek az ügyben.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a Készenléti Rendőrség és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály közreműködésével újabb rendőri akciót hajtott végre július 19-én az esti órákban, melynek keretében azonos időben 6 helyen tartottak házkutatást Kecskeméten.
Az akció során négy férfit és két nőt fogtak el a nyomozók, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy Kecskemét területén 2012. évtől 2013. áprilisáig terjedő időszakban rendszeresen adtak el új pszichoaktív anyagnak minősülő szereket. A házkutatások alkalmával a nyomozók készpénzt, mobiltelefonokat, kábítószergyanús anyagmaradványokat és új pszichoaktív szernek minősülő anyagot foglaltak le.
A lefoglalt kábítószergyanús anyagok igazságügyi vegyész-szakértői vizsgálata folyamatban van.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai K. Mihály 31 éves, B. Ferenc 28 éves, T. Attila 31 éves, N. Attila 28 éves, O. Erzsébet 27 éves és Cs.-né O. Erika 38 éves kecskeméti lakosokat gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat - tudtuk meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságtól.