2012.03.21. 13:32
Megmutatták ki a legjobb sofőr
Kecskeméten rendezte meg a „Középiskolások Közlekedésbiztonsági Kupája” elnevezésű verseny megyei döntőjét a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága.
A verseny céljai között szerepelt, hogy a közlekedési szabályokat már ismerő, középiskolás diákok részére magas szintű megmérettetési lehetőséget biztosítsanak. Ezen kívül, a balesetmentes közlekedés propagálását is maguk elé tűzték a szervezők. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Volt aki segédmotorral hajtotta végre a feladatokat
[/caption]
A versenyben - a korábbi évekhez hasonlóan – három fős középiskolás csapatok vettek részt. A KRESZ elméleti feladatlapok kitöltését követően egyikük kerékpárral, a másik segédmotorral, a harmadik pedig autóval folytatta a versenyt. A kategóriájában legjobb, I. helyezést elért versenyző, valamint a felkészítője jutnak majd tovább a 2012. április 11-13. között Hajdúszoboszlón megrendezésre kerülő országos döntőbe.
Eredmények
Személygépkocsi vezetők:1. Mészáros Ádám (Kunszentmiklós)
2. Bubori Tamás (Kiskunmajsa)
3. Bálint Hanna (Kecskemét)
Legjobb elmélet: Szakál Máté (Kalocsa)
Legjobb gyakorlat: Mészáros Ádám (Kunszentmiklós)
Segédmotor-kerékpárosok:
1. Radics Gergő (Kecskemét)
2. Pataki Patrik (Kiskőrös)
3. Kett Milán (Baja)
Legjobb elmélet, vezetés, ügyességi: Radics Gergő (Kecskemét)
Kerékpárosok:
1. Mlinkó Nelli (Kiskőrös)
2. Égel Viktor (Jánoshalma)
3. Tolnai Tamás (Kunszentmiklós)
Legjobb KRESZ: Mlinkó Nelli (Kiskőrös)
Legjobb gyakorlat: Tolnai Tamás (Kunszentmiklós)
1. Mészáros Ádám (Kunszentmiklós)
2. Bubori Tamás (Kiskunmajsa)
3. Bálint Hanna (Kecskemét)
Legjobb elmélet: Szakál Máté (Kalocsa)
Legjobb gyakorlat: Mészáros Ádám (Kunszentmiklós)
Segédmotor-kerékpárosok:
1. Radics Gergő (Kecskemét)
2. Pataki Patrik (Kiskőrös)
3. Kett Milán (Baja)
Legjobb elmélet, vezetés, ügyességi: Radics Gergő (Kecskemét)
Kerékpárosok:
1. Mlinkó Nelli (Kiskőrös)
2. Égel Viktor (Jánoshalma)
3. Tolnai Tamás (Kunszentmiklós)
Legjobb KRESZ: Mlinkó Nelli (Kiskőrös)
Legjobb gyakorlat: Tolnai Tamás (Kunszentmiklós) Volt aki segédmotorral hajtotta végre a feladatokat -->