2012.05.12. 17:38
A megszorítások ellen tüntetett a Jobbik
Morvai Krisztina szerint a jelenlegi magyarországi politikai és gazdasági rendszer megbukott, és e bukott rendszer képviselőit, szószólóit, haszonélvezőit a politikai és gazdasági hatalomból mielőbb el kell kergetni, és helyüket tisztességes emberekkel kell betölteni. Az európai parlamenti képviselő erről szombaton az MSZP-székháznál tartott jobbikos pártrendezvényen beszélt.
A képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a bűnözést és annak következményeit nem természeti csapások okozták, hanem rossz emberi döntések, ezért van szükség rendszerváltásra.
Morvai Krisztinát a Jókai utcában, az MSZP székházától néhány lépésre felállított színpadon "Isten hozott" felkiáltásokkal fogadták, az uniós képviselő az egybegyűlteket ellenállóknak, harcosoknak és barátainak szólítva azt mondta, mostani demonstrációjukkal nem egy párt, hanem egy rendszer ellen tüntetnek.
Azt hangoztatta, ha egy rendszernek "nincsen vívmánya", akkor azt nem elég toldozni-foltozni, kozmetikázni, hanem azt gyökerestül fel kell számolni, és olyan rendszert kell a helyébe állítani, amely képes arra, hogy a tisztességes munkából élő, vagy az arra vágyó emberek számára vívmányokat érjen el, így például jobb életszínvonalat, közbiztonságot. A jobbikos és árpádsávos zászlók erdeje alatt álló tömeghez fordulva arra kérte őket, ha MSZP-s politikust látnak az utcán, menjenek oda hozzájuk, és mondják azt, "semmirekellő embernek tartom önt mindaddig, amíg a pártja nevében ki nem áll a nyilvánosság elé, és bocsánatot nem kér a 2006. őszi durvaságaikért és jogsértéseikért".
Az uniós képviselő azt is kérte a jelenlévőktől, menjenek oda a fideszes politikusokhoz is, és nekik azt mondják, "semmirekellő embernek tartom önt mindaddig, amíg a kétharmados hatalmukkal élve nem érik el azt, hogy megbüntessék a 2006-os szemkilövetőket, és vissza nem szerzik a nemzet ellopott vagyonát".
Morvai Krisztina beszédében gratulált azoknak a politikustársainak, akik levették a Képviselői Irodaházról az Európai Unió zászlóját, szerinte ilyen és ehhez hasonló akciókra van szükség. Az EU-t bírálva felvetette azt is, milyen unió az, és milyen példával jár elől, amelyikben Göncz Kinga, az emberi jogokkal foglalkozó bizottságnak az alelnöke, aki a "szemkilövető kormány" minisztere volt.
Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő az MSZP épületére mutatva azt mondta, az a gyarmattartók egyik székháza. Szerinte a szocialista és a mostani kormányzat is ugyanazokkal alkudozott, illetve alkudozik, akikkel "Kádárék"; mint fogalmazott, ugyanaz az IMF jön ide rendet rakni, és megmondani, mennyi legyen az emberek villanyszámlája. "Még a módszerek és a gengszterek sem változtak meg teljesen" - fűzte hozzá.
A Széll Kálmán terv 2.0-át bírálva pedig azt mondta, az túltesz a Bokros-csomagon, "és mindenen, ami eddig volt". Hozzátette, a Széll Kálmán Terv 240 ezer forint elvonást jelent egy négyfős családnak egy évben. Z. Kárpát Dániel arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek kezében van a hatalom, ők dönthetik el, hol vásárolnak, mire költik a pénzüket. "Ha megszüntetitek a számláitokat azoknál a labanc bankoknál, akik a (...) devizahiteleket ránk szabadították, akkor azok két héten belül eltakarodnak Magyarországról, (...) ha bojkottáljátok azokat a multikat, és nem mentek oda vásárolni, akik csak kihasználják a magyar dolgozót (...), és Magyarországról kiszivattyúzzák a pénzt, akkor két hét alatt be fognak dőlni ezek a multik is".
A megmozdulás résztvevői a beszédek után rendőri felvezetés mellett vonultak a Fidesz Lendvai utcai székházához. A menet elején két kifeszített molinót vittek. Az elsőre Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor fotója közé az volt írva "22 év csapdája: unjuk már a(z) arcotokat!" A másodikra, amely mögött a Jobbik vezető politikusai, országgyűlési képviselői sorakoztak fel, azt írták az MSZP-re utalva, az övék a múlt, a Fideszé a jelen és a Jobbiké a jövő.
Az élen haladó Balczó Zoltán, Vona Gábor, Morvai Krisztina, Szegedi Csanád és más országgyűlési képviselők mögött Gaudi-Nagy Tamás képviselő megafonból a Ria, ria, Hungária! és Elszámoltatás! szavakat skandálva biztatta a mögötte vonuló néhány ezres tömeget, amely az Andrássy út jobb oldalán, az úttesten haladva az Oktogon és a Vörösmarty utca közötti részt töltötte meg.
A menet közepén egy kisteherautóról nemzeti érzelmű dalok szóltak, és Pörzse Sándor, valamint Novák Előd országgyűlési képviselők beszéltek a szimpatizánsokhoz.
A vonuló tömeg zászlói alapján a megmozdulás résztvevői az ország különböző pontjairól, így Borsod, Szabolcs, Heves, Pest és Nógrád megye több településéről érkeztek. A vonulás közben az Andrássy úton csak az Oktogon irányában engedték a rendőrök a közlekedést. A Fidesz székházánál Vona Gábor mond majd beszédet.