2012.03.02. 07:41
Szabad az út Szerbiának az unióba
Szerbia megkapja az EU-tagjelölt ország hivatalos státusát, erről állapodtak meg az európai uniós tagországok állam- és kormányfői.
Kétnapos brüsszeli találkozójuk első napján az uniós vezetők azért foglalkoztak a bővítést érintő kérdésekkel, mert az eredetileg tervezett időpontban, tavaly decemberben nem tudtak kompromisszumra jutni ezekben. A Szerbiával kapcsolatos döntést akkor a megnövekedett szerb-koszovói feszültség miatt kellett elhalasztani.
Herman Van Rompuy, az uniós kormányfői tanács elnöke a munkavacsora után tartott sajtótájékoztatón leszögezte, a Belgrádnak hivatalos tagjelölti státust juttató megállapodás részben a szerb-koszovói viszony javítására tett közös erőfeszítések eredménye.
Az elmúlt hetekben ugyanakkor Románia is a státus megadásának akadályozásával fenyegetőzött, arra hivatkozva, hogy el kívánja elérni: Szerbia biztosítsa megfelelően a vlach kisebbség jogait. Ez a román álláspont azt követően változott meg, hogy a két fél csütörtökön megállapodásra jutott a nemzeti kisebbségekről szóló együttműködésről.
Szerbia számára az uniós tagjelöltség elnyerése fontos fordulópont, hiszen az ország - egykori vezetésének a kilencvenes évek délszláv háborúiért viselt felelőssége miatt - más volt a többi volt jugoszláv tagköztársasághoz képest, s nehezen haladt az uniós integráció útján, és sokáig elszigetelődött.
Uniós illetékesek az elmúlt hetekben nem titkolták, hogy a Belgrád számára pozitív döntést fontosnak tartják annak érdekében is, hogy segítsék az EU-barát politikai erőket a közelgő szerbiai választásokon. Ami a magyar álláspontot illeti, a honi diplomácia következetesen támogatta Szerbia uniós integrációját.
Egyelőre nincs szó arról, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások is megkezdődnének Szerbiával. Ez lesz a csatlakozási folyamat következő lépcsője.