Hírek

2008.11.27. 08:54

Pert nyert a somogyi közgyűlés elnöke

Pert nyert Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke a Segesd és Kutas közti út ügyében visszaélés miatt indított eljárásban - közölte a Somogy Megyei Önkormányzat szerda este az MTI-vel.

BAMA

"A ma született elsőfokú ítélet alapján beigazolódott az a korábbi gyanú, amely szerint a Gyenesei István jelenlegi önkormányzati miniszter vezette megyei közgyűlés ideje alatt, és a Gyenesei István alelnökölte regionális területfejlesztési tanács támogatásával készült beruházásnál súlyos visszaélések történtek" - tartalmazza a megyei önkormányzat közleménye.

Emlékeztettek, a Somogy megyei Segesdet Kutas községgel összekötő út megépítését még ifjabb Gyenesei István kezdeményezte édesapjánál, a közgyűlés akkori elnökénél akkor, amikor az útnál álló Hertelendi Kastélyszálló alkalmazottja volt.

A megyei önkormányzat pályázati forrásból elnyert pénzből kívánta a beruházást megvalósítani. A pályázaton végül a kivitelezéshez szükséges összegnél több mint 14 millió forinttal többet nyertek - tették hozzá.

"Később egy szerződésmódosítást követően az út pályaszerkezetének állítólagos felborulása miatt keletkezett több mint 14 millió forint összegű pótmunkát rendeltek el. A mostani megyei önkormányzat gyanúja szerint ez a pótmunka - bár a pénzt átutalták - sosem készült el" - olvasható a közleményben, amely szerint Gelencsér Attila közgyűlési elnök ezért nyújtott be keresetet az út kivitelezője ellen.

A megyei önkormányzat közlése szerint a gyanút a Somogy Megyei Bíróság három független igazságügyi szakértő álláspontjával megegyezően hozott ítélete igazolta. Az ítélet szerint egyáltalán nem készült el a 14 millió 539 ezer forintnyi pótmunka, ezért ezt sem kifizetni, sem pályázati pénzt e célra felhasználni nem lett volna szabad.

A bíróság azt is megállapította, hogy a korábbi önkormányzat műszaki ellenőre sem látta el megfelelően a feladatát, az építési naplóba valótlan tartalmú bejegyzéseket tettek, ezért is kerülhetett sor az el nem végzett munkák kifizetésére - közölte a megyei önkormányzat.

A közlemény kitér arra is, hogy a Segesd és Kutas közt vezető út ügyében a VPOP Nyomozó Hivatala is büntetőeljárást folytat, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének alapos gyanúja miatt. A hatóság gyanúja szerint az útépítéshez szükséges pályázati pénzt valótlan tartalmú okiratok felhasználásával, jogosulatlanul hívták le.

Ezek is érdekelhetik