2008.08.07. 12:09
Fidesz: válságban az egészségügy
A Fidesz szerint az egészségügy olyan válságba jutott a Gyurcsány-kormány hibájából, amelyből már csak kormányváltással lehet kikerülni –mondta Kupper András, az ellenzéki párt szakpolitikusa csütörtökön.
„Az egészségügy olyan válságba jutott Gyurcsány Ferenc kormánya hibájából, amelyre nem lehet pontonként, egyesével megoldást találni, valóban csak egy kormányváltás volna az, amely ezt a problémát kezelni tudná” – mondta a politikus, aki szerint teljesen új egészségpolitikára lenne szükség. Kupper András szerint a szocialisták is készülnek a kormányváltásra, ezért kampányba kezdtek: szinte minden napra jut egy-egy sajtótájékoztató, amelyen az egészségügy megmentéséről nyilatkoznak. Ugyanakkor – folytatta – éppen Gyurcsány Ferenc és a kormány rossz gazdaságpolitikája tette tönkre az országot, és verte szét a magyar egészségügyet. Hozzátette: Horváth Ágnes volt szakminiszter tevékenységével megroggyant a kórházi struktúra, majd miután a népszavazás lesöpörte az asztalról a korábbi évek egészségügyi politikáját, a kormánynak nincs válasza az új helyzetre.
Mindaz, ami ma zajlik az egészségügyben, nem több egyszerű kampánynál, kampányígéretek hangzanak el, azonban ezen kívül semmi sem történik – jelentette ki a politikus, aki szerint a kisebbségi kormánytól nem várható érdemi változás az egészségügyben. Kupper András arról is beszélt, hogy a gyógyszerészet tragikus állapotban van, a patikusok a tönkremenetel szélén állnak, a kormány pedig támogatást ígér, de emögött semmilyen konkrét döntés nincs. Ugyanakkor hozzátette: az emberektől veszik el azt pénzt is, amit beígérnek, hiszen a gyógyszerkassza év végén jelentkező ötmilliárd forintos megtakarítása abból adódik, hogy az emberek nem tudják kiváltani gyógyszereiket.
Kupper András szerint az Állami Számvevőszék szűrőprogramokkal kapcsolatos kifogásaira sincs válasza a kormánynak. Hangsúlyozta: jelenleg az emberek csekély hányada jut el rákszűrésre, aki eljut és betegséget állapítanak meg nála, az sorban áll a betegágyért, az onkológiai osztályokon pedig gyakran nem kapja meg a gyógyszereit. Kérdésre válaszolva a politikus kifejtette: a szűrőprogramok jelenlegi rendszerét újra kellene tervezni, mert nem nyomon követhetők benne sem a betegek, sem az adatok; nincs kapcsolat a szűrés és az ellátás között.