Hírek

2008.08.22. 09:18

Elfogták a székesfehérvári kődobálókat

Elfogták azokat a garázdákat, akik kedden késő este kövekkel dobálták meg egy székesfehérvári lakóház ablakait

mti

Elfogták azokat a garázdákat, akik kedden késő este kövekkel dobálták meg egy székesfehérvári lakóház ablakait, s életveszélyesen megsebesítettek egy kislányt; a hat fiatal őrizetben van - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.

A térfigyelő kamerák adatai alapján megállapították, hogy a garázdaságban tizenegyen, de tevőlegesen csak hatan vettek részt.  Közülük négyet, köztük két fiatalkorút már szerdán elfogtak, két másikat pedig azonosítottak, s adataik alapján szerdán, illetve csütörtökön őket is elfogták - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a férfiakat őrizetbe helyezték, s a rendőrség előterjesztést tesz az előzetes letartóztatásukra. A fekete ruhás, kopaszra nyírt fiatalok kövekkel dobálták egy többlakásos lakóház utcafront felöli ablakait. A berepülő kövek  közül egy homlokon találta a földszinti lakásban számítógépező, 12 éves kislányt. A gyerek súlyos fejsérülést szenvedett, eszméletét vesztette.

Hozzátartozói a Fejér Megyei Szent György Kórházba vitték, ahol az éjszaka megoperálták. Már túl van az életveszélyen, de állapota a műtétet követően is súlyos. A bűncselekmény bejelentését követően mintegy húsz egyenruhás rendőr vonult a helyszínre, s egyúttal intézkedtek az elkövetők lehetséges menekülési útvonalainak az ellenőrzésére is.

A közelben igazoltattak is egy csoportot, akiknek a  személyleírása hasonlított a bejelentésben szereplőkéhez, sérülések voltak rajtuk, ruhájuk szennyezett volt, kövek, láncos bot, kámzsa volt náluk. Kiderült azonban, hogy nem azonosak a kődobálókkal, sérüléseiket pedig a megdobált házból kirohanók okozták, mert azt hitték, ők voltak az elkövetők. Az igazi tettesek személyazonosságát szerdán késő délután állapították meg.

A rendőrség folytatja az eljárást, hogy tisztázza a csoportos garázdaságban részt vett személyek szerepét, s megállapítsa, hogy az életveszélyes sérülést melyik elkövető okozta.

Ezek is érdekelhetik