Hírek

2008.05.26. 00:01

Beszédkozmetika

A szocialisták a Fidesz „gazdasági és szociális feketelistájáról” beszélnek, míg a nagyobb ellenzéki párt „eltapsolt százmilliárdokról” és „számonkérésről”. A két politikai oldal kommunikációs gépezetei tehát teszik a dolgukat, ám hogy milyen eredménnyel, az csak később derül majd ki.

Stanga István

Lehet, hogy csak a szakmám miatt, de magam a politikai területén is jóval nagyobb szerepet tulajdonítok a kommunikációnak, mint teszik azt esetleg mások. És bár az is világos előttem, hogy itt nem valamiféle csodafegyverről van szó, amellyel mindent meg lehet oldani (a bűnből semmi szín alatt sem lesz erény, az eladhatatlan „termékből” meg kiváló áru), de hogy sok dolgot igen, azt tudom, látom, tapasztalom. És persze, tudják ezt a pártok is, akik ez idő szerint nagyon tanulságos, emellett pedig rendkívül szórakoztató kommunikációs meccset vívnak az Orbán Viktor-féle – a minap nyilvánosságra került – beszélgetés kapcsán. Ott vannak mindjárt a Fidesz elnökének tulajdonított kijelentések közül azok, amelyek a leginkább emblematikusak, s amelyekről a legtöbb szó esett az elmúlt néhány napban..., vagyis az állami nagy beruházások leállításának és a nyugdíjak befagyasztásának a dolga. Nos, a szcialisták nyomban rástartoltak a témákra – ami valahol érthető is, hiszen nagyon érzékeny területekről van szó –, s az általuk sulykoltak immár arról szólnak (Lendvai Ildikó frakcióvezető „tolmácsolásában”) , hogy Orbánék „gazdasági feketelistája után fény derült a szociális feketelistájukra is, amely a nyugdíjasokat fenyegeti”, továbbá, hogy „Orbán Viktor kormánya másodszorra is a nyugdíjasok rovására változtatna a törvényeken”.

Némi tétovázás után természetesen a nagyobbik ellenzéki párt kommunikációs gépezete is dolgozni kezdett, méghozzá nem is akárhogyan, már amennyiben nem a magyarázkodást választotta, hanem az ellentámadást. És itt most nem feltétlenül arra gondolok, hogy az egyik, a jobboldalhoz köthető médium – szerintem igen találékony módon – az éppen kétéves őszödi beszéddel kezdett el foglalkozni (és valóban: Gyurcsány Ferenc 2006. május 26-án „követte el” szónoklatát ), hanem azokra a kijelentésekre, amelyek a Fidesz részéről elhangzottak. A Sepsiszentgyörgyön lévő Orbán Viktor például azt nyilatkozta, hogy „egy Fidesz-kormány esetén azoknak fog fájni az első két év, akik az állami beruházásoknál százmilliárdokat tapsoltak el”, s hogy a szocialisták azért idegesek, mert „látják már előre azokat az eljárásokat, ahol számot kell adniuk arról, hogy hová tűnt ez a temérdek pénz”, míg Szijjártó Péter szóvivő szerint pártja – ellentétben a Gyurcsány-kormánnyal – „meg fogja őrizni és meg fogja védeni a nyugdíjak vásárlóértékét.”

A kérdés már most egyrészt az, hogy az egymással köszönőviszonyban sem lévő állítások közül – leállítok/felelősségre vonok, befagyasztok/megőrzök, megvédek – melyeknek adnak hitelt az egyik párt iránt sem erősen elkötelezettek (a „megszállottaknak” úgyis tök mindegy, mit hallanak), másrészt meg az, mikor jönnek rá végre a politikusok, hogy az itt-ott elejtett, nem ritkán átgondolatlan, máskor meg egyenesen hazug mondataik árát mindig meg kell fizetniük. És ez éppen úgy igaz a híres-hírhedt őszödi beszédre, mint mondjuk Hillary Clinton számos elszólására és füllentésére, amelyeket a kommunikációs stáb már csak kozmetikázni tudott, de jóvátenni nem. Azt persze, nem állítom, hogy az egykori first lady ezek miatt áll bukásra, de hogy az ügyének nem tettek jót, annyi bizonyos. Ez esetleg idehaza is intő jel lehet.

Ezek is érdekelhetik