Hírek

2008.03.18. 15:43

Csak technikailag módosítják a behajtást

A környezet védelmét, a levegő tisztaságát kiemelten fontosnak tartja a város vezetése, ezért a fuvarozók nyomására sem áll el attól a céljától, hogy élhetőbbé váljon Budapest; így csak "technikai jelleggel" módosítják a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén a nehézgépjárművek behajtási szabályait.

BAMA

Erről a főpolgármester beszélt keddi sajtótájékoztatóján, amelyet városüzemeltetési helyettesével tartott a fuvarozók tiltakozása kapcsán. Demszky Gábor leszögezte "ha ez ügyben népszavazás lenne Budapesten, biztos, hogy mi nyernénk". Utalva arra, hogy a januártól tízszeresére emelt behajtási díj a kisteherautóknál napi 250 forint kiadást jelent, nevetségesnek tartotta azt az érvelést, hogy emiatt árat kell emelniük az élelmiszerboltoknak. Elmondta, hogy a fuvarozókkal folytatott  egyeztetések alapján a jövő héten tervezett módosítások közt szerepel az esetenkénti 10 vagy 20 százalékos díjcsökkentés éppúgy, mint a célforgalommal megközelíthető területek kibővítése, illetve  az engedélyek 8 napos kiadási idejének a felére csökkentése.

A főváros kész minden ésszerű kompromisszumra a fuvarozókkal, de alapvető célkitűzéseiből nem enged - szögezte le. Demszky Gábor kitért arra, hogy a főváros vezetése nem riad vissza további radikális intézkedésektől sem. Ezek közt említette az úgynevezett zöld zóna kialakítását. E szerint matricás rendszer bevezetésével, valamint a KRESZ módosításával gátolnák meg a levegőt jelentősen szennyező autók behajtását a belső városrészekbe. Az Euró III-IV. minősítéssel rendelkező járművek különböző zónákba hajthatnának be a budapestiek egészségének védelme érdekében - fűzte hozzá. Megjegyezte, hogy az év második felében elkészülő új közlekedésfejlesztési koncepció keretében születhet döntés arról, hogy a nyugati országokban sikerrel alkalmazott egyszerűbb, matricás, vagy a dugódíjas módszert vezetik-e be Budapesten. Ez utóbbit nehezíti, hogy kapukat kellene kiépíteni hozzá.

A főpolgármester beszélt arról is, hogy a teherautók behajtási díjából származó pénzt P+R parkolók kialakítására fordítanák.  Megjegyezte azt is, hogy a fuvarozók által jelzett 1500 autó helyett csak 30-40 gépkocsi vett részt a keddi Hungária körúti demonstrációban. Emiatt a térségben könnyebb közlekedni, mint más napokon - tette hozzá. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes elmondta, hogy az M0-ás út újabb szakasza, valamint az északi Duna-híd átadása után jövő év januárjától tovább szigorítják a nehézgépjárművek közlekedését a fővárosban. A szocialista politikus cáfolta a fuvarozói érdekképviseletek azon hétfői közleményét, mely szerint nem volt megfelelő egyeztetés a főváros és a fuvarozók között a tavaly decemberi szabályozás elfogadása előtt. Kifejtette, hogy folyamatosan tárgyaltak és a múlt heti egyeztetések egy része is beépült a városvezetés elé hétfőn terjesztett rendeletmódosítási javaslatba.

Az eltérő véleményekre példaként említette a fuvarozók által  szorgalmazott biankó, rendszám nélküli engedélyeket, amelyek kiadását elutasítja a városvezetés. A kedvezmények közt szólt arról, hogy az Euró V-ös motorral rendelkező gépkocsik fél áron kaphatják a behajtási engedélyeket, s arról, hogy aki egyéves engedélyt vesz, csak 11 hónapért fizet. Felhívta a figyelmet arra, hogy jövő évtől megszűnnek a mai ingyenes tranzitutak is a tehergépjárművek számára.  Demszky Gábor hozzátette: jövőre a főváros arra törekszik majd, hogy a fuvarozók egy részét a városból az M0-ás útra szorítsa ki.

Ezek is érdekelhetik