Hírek

2008.01.12. 06:11

Antónia nem keresi a címlapot

Az elmúlt két hónapban három, egymástól független felmérés alapján ítélték őt a leghitelesebb televíziós személyiségek egyikének. Erős Antónia az elismerésről elmondta: ez részben annak is köszönhető, hogy nem játszik szerepet.

Dián Tamás

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Botrányok sincsenek körülöttem, de az örömömmel vagy a bánatommal sem futok a címlapszerkesztőkhöz
[/caption]– Gondolkodott már azon, hogy miért tartják önt hiteles televíziósnak?
– Ez a megítélés szerintem három tényezőből tevődik össze. Az egyik a többek között általam is vezetett Híradó objektivitása. Ha egy hírműsor tárgyilagos információkat közöl, akkor az kisugárzik azokra is, akik dolgoznak benne. Persze, ez fordítva is igaz, hiszen a műsor megítélésére a mi tevékenységünk is hatással van. A második szempont vélhetően az a kép lehetett, ami rólam a médiában kialakult. Nem tartozom azok közé, akiknek valamiről négyféle véleményük van. Végül, de nem utolsósorban pedig sokat nyomhatott a latban az általam létrehozott Egy csepp figyelem nevű alapítvány tevékenysége is. Egyre több ember látja, hogy a cukorbetegség megelőzése, illetve kezelése érdekében végzett munkánk nem ragad meg a jelszavak szintjén, hanem valóban dolgozunk is. A patikai vércukormérés után épp a napokban kezdődik egy másik akciónk: a csaknem ötszáz, narancssárga felkiáltójellel működő gyógyszertárakban fokozatosan bevezetjük az ingyenes vérnyomásmérést is.

– Az utóbbi másfél évben az egyetemeken nem csak vércukormérést végeztek rendszeresen, hanem a fiatalok súlyát, vérnyomását is vizsgálták. Milyen állapotban van a mai ifjúság?
– Nem volt olyan katasztrofális a kép, mint amire számítottunk. Igaz, ebben az is közrejátszhatott, hogy főként az egészségtudatos fiatalok jöttek el. Ezt igazolja például, hogy a dohányzók aránya alacsonyabb volt, mint a középiskolások között. Az viszont megdöbbentett, mennyire betegek a szülők. Szinte alig volt olyan fiatal, aki a családban előforduló krónikus betegségeket firtató kérdésünkre ne tudott volna legalább egy közeli példát mondani.

– Önt valahogy békén hagyja a bulvársajtó, pedig sokak szerint ez lehetetlen. Mi a titka?
– Az újságírók tudják, hogy vannak témák, amikről szándékosan nem beszélek. Nem azért, mert bármi rejtegetnivalóm lenne, hanem mert ezek a magánjellegű dolgok csak rám tartoznak. Botrányok sincsenek körülöttem, de az örömömmel vagy a bánatommal sem futok a címlapszerkesztőkhöz. Nem akarok senkit megbántani, de sokan elfelejtik, hogy ha az esküvőjükre meghívják a sajtót, akkor nem szabad csodálkozni, ha a válóperen is ott lesznek.

Erős Antónia

Született: 1970. október 2-án.

Iskolái: Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola (1989-92), ELTE Média Szak (1995), Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kar PR-szak.

Pályája: Kaposvári Városi Televízió (1993-95), Pécsi Körzeti Televízió (1995-98), 1998-tól az RTL Klub munkatársa.

Iskolái: Kaposvári Csokonay Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola (1989-92), ELTE Média Szak (1995), Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kar PR-szak.

Pályája: Kaposvári Városi Televízió (1993-95), Pécsi Körzeti Televízió (1995-98), 1998-tól az RTL Klub munkatársa. Botrányok sincsenek körülöttem, de az örömömmel vagy a bánatommal sem futok a címlapszerkesztőkhöz -->

Ezek is érdekelhetik