Hírek

2007.11.22. 18:37

Őssejt emberi bőrből

BAMA

Egy amerikai és egy japán kutatócsoportnak egymástól függetlenül sikerült emberi bőrsejteket genetikailag úgy átprogramozni, hogy az átalakítás nyomán olyan – az embrió őssejtéhez hasonlóan sokoldalú – sejtek keletkeztek, amelyek nagy segítséget jelenthetnek az olyan betegségek kezelésében, mint a Parkinson-kór, vagy a cukorbetegség. James Thomson, a Science tudományos folyóirat internetes kiadásában kedden közölt amerikai tanulmány szerzője kijelentette, hogy a két tudóscsoport párhuzamosan elért eredménye "teljesen meg fogja változtatni a tudományos kutatások e területét".

Az új módszer utat nyithat a sérült szövetek vagy szervek gyógyításában az - immár szinte korlátlan mennyiségben előállítható - őssejtek felhasználásával. Őssejtet a női petesejtből, embrióból, esetleg azok klónozásából, illetve a magzat köldökvéréből lehet nyerni, de a módszert ellenzi számos egyház, illetve több országban törvény is tiltja. Az őssejtekhez való könnyebb - morális és politikai akadályokba nem ütköző - hozzájutás tudományos szakértők szerint felgyorsíthatná a különböző betegségek gyógyításáért folyó kutatásokat.

A kutatócsoportok tagjai mindazonáltal kijelentették, a legjobb eredmény elérése érdekében az új megközelítés mellett, az eddigi módszerrel folytatott őskutatást is folytatni kell. Az új típusú őssejtek szintén egy vírus általi génmanipuláció során keletkeztek, amely rákot is okozhat, és az egyik ilyen megváltoztatott gén több daganatos betegségnél is előfordul. Ezért tehát, további kutatásokra van szükség, mielőtt a sejteket gyógykezelésben is használnák.

-->

Ezek is érdekelhetik