Hírek

2007.04.04. 06:04

Filmen az 56 csepp vér

56 csepp vér címmel mutatják be a mozik Mihály Tamás rockmusicaljét. Az Omega-tag zeneszerző színpadi művéből készült filmben játszott utoljára Kaszás Attila.

Csontos Tibor

[caption id="" align="alignleft" width="260"] Együtt az alkotók, izgatottan várják a bemutatót: Veres Mónika, Mihály Tamás és Palcsó Tamás – fotó: Kerék Ágnes
[/caption]– Ellendrukkereik azt híresztelik, marketingfogásból időzítették Kaszás Attila temetése idejére a film bemutatóját.

– Ez elképesztő! Akik ilyesmit terjesztenek, azoknak lelkük rajta, ízléstelennek tartom, hogy ilyen összefüggéseket feltételeznek. A premier április 12-i időpontjáról február végén döntöttünk, miként jóval korábban határoztunk arról is, hogy ezzel egyidőben jelenjen meg a rockmusical cédéje is.

– Mindettől függetlenül a főszereplő színész halálával szomorú körítést kapott az 56 csepp vér.

– Máig nem dolgoztuk fel a tragédiát. Kaszás Attila volt a produkció lelke, motorja, végig színen volt. Imádta ezt a munkát, igaz, eleinte félt kicsit, sosem dolgozott ilyen hatalmas színpadon és ennyi statisztával. Mániám volt a színészete, a pap szerepét kifejezetten az ő habitusára, ének- és szakmai tudására írtuk. Ma még nem tudjuk, ki helyettesíti majd később.

– A filmet Bokor Attila, a Color együttes egykori dobosából lett filmrendező jegyzi.

– A film egyik előnye, hogy zenész rendezte. Nagyon jól dolgoztunk együtt, muzsikusként pontosan tudta, hol, milyen hatást kelthet a zene a musical megfilmesítésekor. Még az amerikaiak is csettintettek, szerettem volna visszaadni az élő zene rangját tátikás világunkban.

– Korábban is írt már zenét filmekhez, színházi darabokhoz. Régóta készülődött egy musicalre?

– Régi vágyam volt már. Az ötlet Pintér Tamás fejéből pattant ki, az a Horváth Péter rendezte, aki a Szerelem első vérig című film forgatókönyvét is írta, s jegyezte A padlást, a Valahol Európában című musicalt.

– Zenés illusztrációt készítettek ötvenhathoz, vagy másban gondolkoztak?

– A darab története Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájának az ötvenes évekre átültetett adaptációja. Szerelemről szól, becsületről, hazaszeretetről. Mi így kívántunk emléket állítani ötvenhat hőseinek.

Névjegy

Mihály Tamás 59 éves, az Omega együttes alapító tagja, basszusgitáros. Liszt-díjas. Írt zenét a Vámmentes házasság című filmhez, Shakespeare, Weöres Sándor színdarabjaihoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!