2007.03.03. 08:26
Utoljára füttyentő vonatok
Kiskőrös és Kalocsa, Pápa és Csorna között, valamint egy tucat további vasúti szárnyvonalon szombaton szállhatnak fel utoljára az utasok a vonatra. Vasárnap már buszra kell jegyet váltani.
[caption id="" align="alignleft" width="260"] A gazdasági tárca még decemberben jelentette be az összesen 474 kilométernyi szakaszt érintő reformot
[/caption]Szombaton Kazincbarcikától Zalaszentgrótig megtapasztalhatja az ország, hogy mit is jelent a gyakorlatban a Kóka János SZDSZ-es szakminiszter által vezényelt közlekedési reform. Március 3-án üzemzáráskor 14 vasúti mellékvonalon megszűnik a személyszállítás. A síneket azonban egyelőre nem szedik fel, hiszen csak a szolgáltatás átmenetei szüneteltetésről van szó. Bár a lakosság egy része mostanában többnyire inkább a kórház- és postabezárások, valamint a hasonló célzatú, de iskolaösszevonásnak nevezett intézkedések ellen tiltakozik, a mára csaknem elfelejtett vasút-amputáció miatt is lesz szombaton civil tüntetés.
„Mind a 14 mellékvonalon az utolsó járatra szállnak majd fel a résztvevők, az utolsó ötven utas emlékjegyet is kap. Az utazás után az állomásokon gyertyákkal, virágokkal és csendes főhajtással emlékezünk meg arról, hogy milyen szerepet töltöttek be ezek a vonalak a személyszállításban” – mondta T. Hámori Ferenc. Az eseményt szervező Indóház című vasúti magazin főszerkesztője hozzátette, hogy a vonatbúcsúztató demonstrációt a vasút iránti szeretet motiválja, valamint így próbálják meg utoljára felhívni a lakosság figyelmét a mellékvonalak megszüntetésére.
A gazdasági tárca még decemberben jelentette be az összesen 474 kilométernyi szakaszt érintő reformot, ennek eredményeként március 4-től a vonatok helyett Volán-buszok járnak. „A megállókban, a forgalmas helyeken és az önkormányzatoknál hirdetményeket tettek ki, a vasútállomásokon pedig hangosbemondó tájékoztatja az utasokat a változásokról” – mondta Ábrahám Gergely. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője hozzátette, hogy a MÁV az átállás két napján tájékoztató szolgálatot is szervez és szórólapokat is osztogatnak majd.
Az érintett települések többsége annyi autóbuszjáratot kapott, ahány vonatot a MÁV leállít szombaton. A Volánnál és a minisztériumban nem értik a tüntetőket, hiszen egyaránt úgy tartják: az utasok többletszolgáltatást kapnak, hiszen a buszok – a menetrendek mindenütt elkészültek – a településeken belül is megállnak. Igaz, szintén a reformhoz kapcsolódik, hogy a MÁV- és a Volán-tarifákat közelítik egymáshoz – magyarul ez annyit jelent, hogy utóbbit jobban drágítják –, mert így igazságos.
„Nincsenek elbocsátások, az alkalmazottakat más munkakörbe helyezzük át, igaz, a felvételek szünetelnek” – tudtuk meg az amúgy tökéletesen eladósodott MÁV kommunikációs osztályától. A síneket pedig azért nem szedik fel sehol, mert tíz vonalon a tehervonatok továbbra is közlekednek majd. Mint emlékezetes, a kevés utas miatt csak a veszteséget termelő szárnyvonalakat – Zalabér és Zalaszentgrót között az átlagos utasszám 5 fő volt – a szaktárca az önkormányzatokkal és az érdekképviseletekkel egyeztetve jelölte ki, és minimum kétmilliárd forint megtakarítást remélnek. Ez az összeg a Fidesz szerint – Fónagy János volt közlekedési miniszter volt a vezérszónok – nevetséges, hiszen a szocialista nagyvállalatra hasonlító, tehát a nyereségességre legfeljebb csak véletlenül törekvő MÁV-nak majd 400 milliárd forint hitelállománya van.
A szolgáltatásváltás három, jelenleg MÁV vonatpótló buszokkal üzemeltetett vonalon április 1-re marad: a Pincehely-Tamási, a Lepsény-Dombóvár és a Tamási-Fürged között még várni kell a Volán buszaira.
Megszüntetett vonalak:
Pápa-Környe 86 kilométerPápa-Csorna 37 kilométer
Zalabér-Zalaszentgrót 6 kilométer
Lepsény-Hajmáskér 31 kilométer
Sellye-Villány 58 kilométer
Diósjenő-Romhány 18 kilométer
Kisternye-Kál-kápolna 55 kilométer
Mezőcsát-Nyékládháza 17 kilométer
Kazincbarcika-Rudabánya 15 kilométer
Nyíradony-Nagykálló 23 kilométer
Békés-Murony 8 kilométer
Kunszentmiklós-Dunapataj 50 kilométer
Fülöpszállás-Kecskemét 39 kilométer
Kiskőrös-Kalocsa 31 kilométer
Pápa-Csorna 37 kilométer
Zalabér-Zalaszentgrót 6 kilométer
Lepsény-Hajmáskér 31 kilométer
Sellye-Villány 58 kilométer
Diósjenő-Romhány 18 kilométer
Kisternye-Kál-kápolna 55 kilométer
Mezőcsát-Nyékládháza 17 kilométer
Kazincbarcika-Rudabánya 15 kilométer
Nyíradony-Nagykálló 23 kilométer
Békés-Murony 8 kilométer
Kunszentmiklós-Dunapataj 50 kilométer
Fülöpszállás-Kecskemét 39 kilométer
Kiskőrös-Kalocsa 31 kilométer A gazdasági tárca még decemberben jelentette be az összesen 474 kilométernyi szakaszt érintő reformot -->