Hírek

2006.06.23. 17:13

Jogtalanul követett dolgozók

Pert nyertek azok az alkalmazottak, akik egy telefontársaságot pereltek azért, mert szerintük jogtalanul követték céges mobiljukat szerte az országban.

Vég Márton

Elmarasztalta a Vodafone Zrt.-t a III. kerület bíróság tegnap annak a precedensértékű pernek az ítélethirdetésekor, amelyet a mobilcég egyik vezető beosztású alkalmazottja indított három munkatársával együtt. A dolgozók azután pereltek, hogy 2005 őszén megtudták: a cég a „Mobil Flotta Helymeghatározás” szolgáltatás tesztelése során éjjel-nappal nyomon követte őket előfizetéses mobiltelefonjuk segítségével.

„A bíróság megállapította a személyiségi jog megsértését és a jövőre nézve eltiltotta a társaságot a hasonló cselekvéstől” – mondta lapunknak Ratkócai Richárd. A felperesek ügyvédje hozzátette, hogy a tiltott adatkezelés is bizonyítást nyert, ugyanis a követési információkat jogellenesen rögzítették és tárolták is a Vodafone rendszerében. Az első fokú ítélet elégtétel adására kötelezi a mobilcéget, ami magyarul annyit jelent, hogy egy nyilatkozatot kell közzétennie, amelyben elismeri a történteket, sajnálkozását fejezi ki, és kijelenti, hogy ezentúl tartózkodni fog a jogsértéstől. A pernyertes dolgozók – akiknek kérdéses a jövőjük a cégnél – azt szeretnék, hogy a bocsánatkérés a Vodafone belső honlapjának nyitóoldalán jelenjen meg egy hónapon keresztül. Az alkalmazottaknak anyagi jellegű követeléseik nem voltak, a perköltséget – mintegy százezer forint – azonban a vesztes félnek kell kiegyenlítenie.

A Vodafone továbbra is fenntartja a per alatt is hangoztatott álláspontját, miszerint a dolgozók tudtak a nyomonkövetési funkció aktiválásáról, ezért megfellebbezi az ítéletet. „Az érintett munkatársak a tesztelés tényéről kellő tájékoztatást kaptak, mind a szolgáltatás mibenléte, mind a tesztelés folyamata köztudomású volt” – szerepel a Vodafone lapunkhoz eljuttatott közleményében. A mobilcég a per tárgyalási szakában arról próbálta meggyőzni a bíróságot, hogy a tesztelésnek nem a követés volt a célja, hanem annak ellenőrzése, hogy lehetséges-e nagyobb számú gépjármű hozzávetőleges helyzetének egyidejű meghatározása. A szolgáltatás lényege, hogy segítségével száz méteres pontossággal megsaccolható és elektronikus térképen megjeleníthető a mobiltelefonok pozíciója.

Ezek is érdekelhetik