Hírek

2005.10.31. 00:00

Nagyobb volt a füst, mint a láng

K. J.

[caption id="" align="alignleft" width="323"] Többéves szünet után tért vissza a színpadra a három hiphop fiú
[/caption]Óriási bulira számítottunk. Hiszen a csak sztárokkal foglalkozó magazin volt a meghívó. Nos, az Articsókába mértékkel érkeztek ismert emberek. Ott volt viszont Bíró Ica egyedül. Baby Gabi figaró párjával, Binder Gézával érkezett.
A romanticos lányok külön- külön jöttek el  a szórakozóhelyre, először Zsuzsi, majd Katinka toppant be. Vártuk a két lányhoz Gáspár Győzőt is. Eljött Gáspár Laci is. Azt ígérték, csak nekünk, csak itt találkozik Győzike az unokatestvérével, Gáspár Lacival. Mondanunk sem kell, Győzike nem érkezett meg. Ettől függetlenül érdekes fotó készült, a fotósok elé a két romanticos lány közé, ahol eddig Győzike helye volt, Gáspár Laci állt be. Különben a bulin most a nagy visszatérők álltak színpadra, a Hip Hop Boyz csapata adta elő például a jól ismert nótákat.
Az ajtóban, mint egy portás, Nacsa Oliver üldögélt. Ő hozta a szokott formáját, Friderikuszként szerepelt.
A Barátok köztből feltűnt Novák Laci, vagyis Tihanyi Tóth Csaba hitvesével, Rékával. Aztán ahogy jöttek, olyan csendesen odébb is álltak. Éjfélkor már jócskán megtelt az étterem, Hip Hop Boyz
nótákra ringatta magát a népes vendégsereg.           

Ezek is érdekelhetik