Hírek

2005.04.12. 00:00

Kisemmizhet-e az anyám?

BECSAPVA Olvasónk bátyjával édesanyjuk életjáradéki szerződést kötött. A báty nem tesz eleget vállalt kötelezettségének. Az anyát olvasónk segíti. Jár-e neki halál esetén a köteles rész?

BAMA

Az öröklési szerződésben természetbeni segítségért juttatja az örökhagyó a másik félnek az ingatlant. Az életjáradéki szerződésben egy rendszeresen kapott pénzösszegért. Ezt ifj. Lomnici Zoltán polgári jogász mondta el. Jelen esetben életjáradékról van szó. A fiú ugyanis vállalta, hogy havonta 15 ezer forinttal támogatja az édesanyát. A szerződést többféle jogcímen meg lehet támadni. Erre dr. Kéri Tamás ügyvéd hívta fel a figyelmet. Az egyik indok, hogy a megállapodás a jó erkölcsbe ütközik. A felnőtt gyermek ugyanis mindenféle ellenszolgáltatás nélkül köteles támogatni szülőjét. A szerződés megtámadásának másik jogcíme lehet: a megállapodásban vállalt kötelezettségét a báty nem teljesíti. Ha perre kerül sor, a jogász szerint a fiúnak bizonyítania kell, hogy édesanyját havonta segítette a pénzzel. Különben a dokumentumot semmissé nyilváníthatják. Az örökhagyó életében azonban mindenképpen az ő akarata érvényesül – hangsúlyozza ifj. Lomnici. Ha a szerződés érvényes, a köteles rész nem jár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!