2005.01.04. 06:30
Óceánok angol királynője
Ellen MacArthur újabb rekordra tör az óceáni vitorlázók között. A földkerülés féltávjánál nap az előnye az eddigi csúcshoz képest.
[caption id="" align="alignleft" width="310"] A 28 éves angol hölgy fejébe vette, hogy mindenkinél gyorsabban hajózza körbe a földet háromtestű hajójával
[/caption]Ellen MacArthurt nyolcévesen fertőzte meg a vitorlázás. Rokonai tengerparti házánál nyaranta egy kis dingiben tanulgatta a fortélyokat, és mindent elolvasott a vitorlázásról, ami a kezébe került. Még be sem fejezte az elemi iskolát, amikor az uzsonnapénzből összesprórolta az első hajóját. Ezt 18 évesen egy hét méteres vitorlásra cserélte, amivel nyomban körülhajózta Nagy-Britanniát.
A teljesítmény sem hozott támogatókat a konyhára. Két és félezer levelet írt, de csak ketten méltatták válaszra. Ezért átköltözött Franciaországba, ahol vett egy kiszuperált hajót, amit egyedül újított fel (mellette lakott egy sátorban), majd elindult vele a 4800 kilométeres Mini Transat versenyen, ahol 17. lett. Erre felfigyeltek, és Ellen pénzt és hajót kapott a Kingfishertől. A támogató nevét viselő hajóval indult el 2000. novemberében a Vendée Globe-on, amit 94 napi vitorlázás után másodikként fejezett be, egy nappal lemaradva a győztes mögött. II. Erzsébet, angol királynő a Brit Birodalom Tagja (MBE) kitüntetéssel jutalmazta.
Már két napnyi az előnye
született: 1976. július 8., Derbyshire, Anglia1995: egyedül körbevitorlázza Nagy-Britanniát
2000-2001: második a Vendée Globe-on, első nőként fejezi be
a földkerülő vitorlásversenyt
2004: 75 perccel marad el a nyugat-keleti transzatlanti rekordtól
2004-2005: B&Q nevű trimaránjával készül megdönteni az egyedüli földkerülés rekordját (72 nap, féltávnál 2 nap előnye van Ellennek)