Hazafias lecke

„Aki igennel voksol, végromlásba dönti a nemzetgazdaságot, s kenyérért síró kisgyermekek könynyei árasztják majd el a Duna–Tisza medencéjét.” A népszavazási kampányban a végletes vélemények, az emlegetett milliárdok mondhatni helyénvalóak, hiszen mégiscsak föl kell kelteni valamivel az emberek figyelmét. (Csak halkan jegyzem meg, hogy a németek nem garasoskodtak az újraegyesítéskor.) Még bizonyos visszafogottság is tapasztalható nálunk, mert úgy a kampányszöveg végén aztán általában mindkét fél megjegyzi, hogy tulajdonképpen az lesz a legjobb, ha a lelkiismerete szerint dönt mindenki. Igen ám, de mitől marad tiszta a lelkiismeret?
A kettős állampolgárságról szóló népszavazás fölhatalmazza a parlamentet egy törvény megalkotására, ha az „igenek” lesznek többségben. De milyen törvényre? Mi lesz ebben a törvényben, milyen jogokat kapnak a kettős állampolgárok, szavazhatnak-e, itt járhatnak-e iskolába a gyerekek, itteni kórházban gyógyulhatnak, hova mehetnek az útlevelükkel, hogyan vállalhatnak Magyarországon és egyebütt munkát? Csak néhány a megválaszolatlan kérdések sokaságából. Holott a felelős döntéshez a válaszokat tudni kéne.
A választáskor bizalmat szavaztunk politikusainknak. A kérdés most az, hogy mennyi maradt belőle. A közhangulatot ismerve: semennyi.