Hírek

2004.10.29. 01:39

Nálunk üldözik a hamisítókat

A budapesti és a hongkongi amerikai nagykövetségre küldenek FBI-ügynököket, hogy a szellemi tulajdont megvédjék a szervezett hamisítóbandák ellen.

Szemán László

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma nem egyeztetett a magyar hatóságokkal az újabb FBI-ügynökök küldéséről, tudtuk meg az ORFK illetékeseitől.
– A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei a nagykövetségre érkeznek, így nem is kell egyeztetni róluk – mondta Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője.
A szerzői alkotásokra specializálódott bűnszervezetek mögött az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) szerint terroristák húzódnak meg. Vényköteles gyógyszerektől az autóalkatrészeken át a hang- és képhordozókig mindent hamisítanak. Az üzlet csak az USA-nak évente 250 milliárd dolláros kárt okoz. A CIA és az FBI szerint a világon két gócpontja van a hamisításoknak, Kelet-Közép-Európa és a Távol-Kelet. Az FBI-specialisták így  Budapesten és Hongkongban rendezik be térségi központjukat.
Horváczy Emese megerősítette, hogy a már 2000-től Budapesten dolgozó FBI-ügynökök továbbra is az NNI épületében, az iroda munkatársaival együttműködve dolgoznak.
Az FBI–NNI együttműködés során sikerrel megakadályoztak egy 60 milliárd forintos, hamis kincstárjegyekkel kapcsolatos üzletet. A három darab hamis 100 millió US-dollár névértékű kincstárjegy átadása közben egy budapesti szállodában fogták el a német A. Blockot és két orosz társát, H. Pált, valamint K. Attilát.
A hamisítványok Oroszországból kerültek hozzánk, több bankban is megpróbálták azokat eladni, felhasználni hitelfelvételhez.

Szeva bácsit kiszorította hazánkból az FBI

Szemjon Mogiljevics, akit Budapesten csak Szeva bácsiként ismertek, volt az egyik célpontja az FBI-nak Magyarországon. Az FBI szerint Mogiljevics kapcsolódott a Bank of New York pénzmosási ügyéhez. Robin Gazawi különleges FBI-ügynök egy tavalyi sajtótájékoztatón külön hangsúlyozta, hogy Szeva kiszorításáért köszönet illeti a magyar hatóságokat. Egyes hírek szerint Mogiljevics közbenjárására engedték el a csecsen terroristák a Csecsenföldön fogságba ejtett két magyar szeretetszolgálati munkatársat. Azután távozott az országból, hogy a hatóságok nem hivatalosan tudomására hozták, nem kívánatos Magyarországon. Annak ellenére mennie kellett, hogy nem követett el magyar törvényekbe ütköző bűncselekményt.

Ezek is érdekelhetik