Labdarúgás

2024.06.11. 13:44

A Ladánybene fordul az élen a célra

A hétvégén az utolsó előtti, a 29. fordulót vívták meg a vármegyei harmadosztályú bajnokság északi csoportjában. A bajnoki címre már csak két csapatnak, a Ladánybenének és a Helvéciának van esélye, megszerezte a bronzérmet a Katonatelep.

Vincze Miklós

A vármegyei harmadosztályú bajnokság északi csoportja az egyetlen olyan csoport Bács-Kiskun vármegyében, amelyben még nyílt a versenyfutás bajnoki címért, igaz, mostanra már csak két bajnokaspiráns maradt, a Ladánybenei LC és a Helvéciai SE. A Ladánybene a Tiszaug vendége volt, és miután a bajnoki címet illetően a Ladánybenének már a saját kezében van a sorsa, nem is bíztak semmit a véletlenre. A találkozón Faragó Bence nyitott egy mesterhármassal, a 41. percben így már 0-3 volt az állás, de az első játékrész hajrájában a benei gólzsák, Spiegelberger Tamás is góllal jelezte, hogy a pályán van. A második játékrész Lantos Henrik találatával indult, majd vendégrészről Faragó Bence hintett egy újabb klasszikus mesterhármast, azaz ezen a találkozón összesen hat gólt szerzett. A hazaiak Lovas Kristóf és Békési Tibor révén alakították 2-8-ra az eredményt. 

labdarúgás, mérkőzés, vármegye III
Forrás: shutterstock.com / illusztráció

A 2. helyen álló Helvécia a Pálmonostorát fogadta, a helvéciai zöld-sárgák is hamar jelezték, hogy nem hajlandók lemondani a bajnoki cím esélyéről. A 28. percre már 4-0 arányban vezetett Timár Zoltán csapata, a második félidőben pedig még háromszor talált be a Helvécia. 

A 3. helyen álló Katonatelep a Kerekegyháza vendége volt. Ritka mozgalmas, gólokban gazdag meccset vívott a két csapat, a kilenc gól ráadásul nem is egyoldalúan terhelte a kapukat, hanem a lehető legszorosabb elosztásban. Gyors vendégvezetést követően a Kerek a 26. percre 2-1-re fordított. A Katonatelep a 47. percre már újra visszavette a vezetést, a 78. percben azonban már újra 4-3 volt az állás a hazaiak javára. A hajrá aztán a vendégeknek sikerült, Gogolák Milán öngóljával előbb egyenlítettek, majd Sándor Tamás révén a 86. percben a győztes gólt is megszerezték. Fennállásának a legnagyobb sikerét érte el ezzel a nem is olyan régen, 2019-ben alakult Katonatelepi SE, hiszen első alkalommal sikerült a gárdának érmet szereznie. 

Az SC Hírös-Ép II. biztos győzelmet aratott a Tiszaalpár vendéglátójaként, így tartja a negyedik helyet, de még nem szerezte meg. Üldözi ugyanis a Tiszasas, amely a tavasz egyik meglepetéscsapata, a Jakabszállás vendégeként aratott 2-0-ás győzelmet. A Vasutas SK 4-2 arányban győzte le a Bugacot, már 3-0-ra is vezetett a hazai gárda, 3-1-es félidőt követően alakult ki a 4-2-es végeredmény. 

Fontos három pontot szerzett a Jászszentlászló a Fülöpjakab ellen, már biztos, hogy a 6. helynél rosszabb helyen nem végezhet Berczeli Dénes csapata.

Az Ágasegyháza 6-0-ás, a Ballószög vendéglátójaként aratott győzelemmel búcsúzott az évtől. Papp Zoltán, az ágasi egyesület mindenese ezen a mérkőzésen búcsúzott az Ágastól.

Eredmények: Tiszaug-Ladánybene 2-8, Kerekegyháza II.-Katonatelep 4-5, Jászszentlászló-Fülöpjakab 2-0, Helvécia-Pálmonostora 7-0, Vasutas SK-Bugac 4-2, Ágasegyháza-Ballószög 6-0, SC Hírös-Ép II.-Tiszaalpár 9-0, Jakabszállás-Tiszasas 0-2.

Vármegye III., Észak

1. LADÁNYBENE    29    21    3    5    109-41    66
2. HELVÉCIA    29    20    5    4    94-47    65
3. KATONATELEP    29    19    4    6    82-44    61
4. SC HÍRÖS-ÉP II.    29    16    5    8    88-41    53
5. TISZASAS    29    16    3    10    78-65    51
6. JÁSZSZENTLÁSZLÓ    29    15    4    10    55-44    49
7. BUGAC    29    12    7    10    71-57    43
8. TISZAUG    29    13    3    13    79-61    42
9. KEREKEGYHÁZA II.    29    13    2    14    93-88    41
10. PÁLMONOSTORA    29    12    4    13    58-54    40
11. VASUTAS SK    29    11    5    13    69-85    38
12. BALLÓSZÖG    29    10    6    13    76-103    36
13. JAKABSZÁLLÁS    29    8    4    17    50-68    28
14. ÁGASEGYHÁZA    29    8    4    17    54-83    28
15. TISZAALPÁR    29    6    3    20    44-109    21
16.    FÜLÖPJAKAB    29    0    2    27    36-146    2

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában