Birkózás

2024.05.14. 15:46

Püspöki Patrik bravúros győzelmet aratott, de az olimpiai kvalifikáció nem jött össze

Püspöki Patrik, a Mogyi Bajai Birkózó Club versenyzője az isztambuli világkvalifikáció (amelyen kvótát lehetett szerezni a párizsi olimpiára) első fordulójában tusgyőzelmet aratott a fehérorosz versenyző ellen május 11-én. A kínai versenyzőtől azonban vereséget szenvedett, így elmaradt a kvalifikálása az olimpiára.

Márton Anna

A kínai versenyző előtt az indiai világbajnoki ezüstérmes birkózót legyőzte, de mivel nem jutott a döntőbe, így Püspöki Patrik a 12. helyen zárta a kvalifikációs versenyt.

Püspöki Patrik
Püspöki Patrik birkózó
Fotó: Márton Anna

A bajai birkózó még emésztgeti a versenyt, hírportálunknak elmondta: a fehérorosz skalpnak nagyon örült. – Az utolsó három másodpercben a kalapból előhúzott fogással, nagyon rögtönzött szituációval sikerült meglepnem. Felemelő érzés volt. Utána pedig a kínai ellen az elején jó volt a taktika. Sikerült ugyanúgy, mint a fehérorosz versenyző ellen, érvényesítenem az én stílusomat, birkóztuk. Jó volt minden, de egyszer meglepett, levitt, utána pedig a rossz bordámban nagyon megakadt a pörgetés, ezt nagyon megéreztem. Próbáltam menekülni a szőnyegről, hogy felállítsanak minket, de mire ez sikerült, már 8-0 volt az állás. Ez nagyon tetemes előny a nemzetközi mezőnyben. Rányomta a bélyegét ezt követően a birkózásomra. Meglepően erős volt a kínai ellenfelem. Én azt hittem, hogy erőben nagyon dominálni fogom, de nem így volt. Borzasztó erős birkózó, közel olyan stílust birkózott mint én – mondta Püspöki Patrik.

Püspöki Patrik és Jagicza László
Püspöki Patrik és edzője Jagicza László
Fotó: Márton Anna

Jagicza László, a Mogyi Bajai Birkózó Club vezetőedzője hangsúlyozta: így is büszkék arra, hogy Püspöki Patrik egyike a két magyar szabadfogású birkózóknak, akinek volt lehetősége a kvalifikációkról kijutni az olimpiára. A másik magyar indulónak, Ligeti Dánielnek sikerült a kvalifikáció Párizsba 125 kilogrammban, és a harmadik olimpiáján vesz részt, 34 évesen. – Ami közös a két versenyzőben, hogy mindketten vidéki birkózók, a saját klubjukban versenyeznek, ahol gyerekkorukban elkezdtek birkózni. Ligeti a Szombathelyi Haladásban, Püspöki a Mogyi Bajai Birkózó Clubban. Soha nem voltak más klub versenyzői. Ez jó példa arra hogy nem feltétlenül kell budapesti klubba igazolni ahhoz, hogy valaki rangos versenyeken induljon és ilyen bravúros győzelmet arathasson, függetlenül attól, hogy Patrik nagy álma, az olimpia most nem jött össze. Azt gondolom, hogy mindent megtettünk, hogy ott lehessen. Nincs bennünk olyan érzés, hogy nagyot hibáztunk volna. A következő olimpiára már 30 éves lesz Patrik, a legjobb birkózókor. Birkózásban addig már egy igazi rutinos versenyző állhat ott, aki alkalmas lehet arra, hogy kivívja az olimpián való részvételt és ott jól szerepeljen. De erről még nem beszéltünk, hogy a következő négyéves ciklust elkezdi-e vagy sem. Ez az etap hosszú volt – fogalmazott a vezetőedző. 

Püspöki Patriknak három hét múlva a Magyar Nagydíjon szurkolhatunk legközelebb.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában