Labdarúgás

2024.05.25. 19:12

A Miklósi GYFE megnyerte a bajnokságot – galériával

Az éllovas Miklósi GYFE a 2. helyen álló Dunapatajt fogadta a vármegyei harmadosztályú bajnokság Nyugati csoportjában, az utolsó előtti fordulóban. A kunszentmiklósiak úgy mentek bele a mérkőzésbe, hogy egy megszerzett pont ezen a mérkőzésen már elég nekik a bajnoki címhez. Azt a bizonyos pontot nagy csatában megszerezték.

Vincze Miklós

A mérkőzés előtt öt pont volt a tabellán a különbség az éllovas javára a bajnoki címvédő Dunapatajhoz képest, ám vendéggyőzelem esetén akár a Dunapataj is megnyerhette még a bajnokságot.  

A Miklósi GYFE játékosai ölelkeznek a bajnoki címet hozó mérkőzést követően
Fotó: Vincze Miklós

Ennek megfelelően igazi rangadóhangulatban kezdődött a találkozó, sok szurkoló előtt, a vendégeket is jó néhányan elkísérték. Élénken, elevenen kezdtek a csapatok, és bár a hazaiaknak az egy pont is elegendő volt, látszott, hogy szeretnének mielőbb gólt szerezni, és minél előbb dűlőre vinni a dolgot. Igazi ziccer nem alakult ki, a 10. percben Erdős Bálint lőtt középről, 25 méterről a bal sarok mellé. Nagy volt az ijedtség, amikor a 21. percben Szőke Ferenc egy fejelés után nagyot esett, és meglehetősen rosszul fogott talajt. Néhány másodpercre az eszméletét is elvesztette a játékos, le is kellett cserélni, de végül nagyobb baj nem történt. Óriási küzdelem folyt a pályán, de ziccerek nélkül, egészen a 39. percig. Akkor egy vendég bedobást követően középre csúsztatták a labdát, Botykai Levente a kapunak háttal állt ugyan, de azzal együtt remek érzékkel emelte maga mögé a labdát, amely a bal sarokba hullott volna, Janovics Sándor azonban elcsípte. Gól nem esett az első félidőben, de kimondottan izgalmas, rangadóhoz méltó módon kiegyenlített játékot, nagy küzdelmet láthattak a szurkolók.

Fotó: Gulyás Sándor

Az 52. percben egy vendég akciót Knodel Zoltán akart kapáslövéssel befejezni, telibetalálta a tőle néhány méterre álló Farkas Sándort. Őt is ápolni kellett, de olcsóbban megúszta, mint Szőke Ferenc, ő ugyanis hamar vissza tudott állni. A második játékrész enyhe vendégfölénnyel indult, érthető módon, hiszen a Patajnak csak győzelem esetén volt esélye a bajnoki cím megszerzésére. Helyzetet továbbra is ritkán sikerült kialakítani, a 67. percben azonban megszületett az első gól. Vendég bedobást követően Bálint Milán húzta hátrafelé be a labdát a 16-oson belülre, az érkező Botyka nyolc méterről, ballal a bal alsó sarokba passzolt, 0-1. A vendégvezetést követően érezhetően rákapcsolt a hazai gárda. A 78. percben Kovács Zoltán lőtt harminc méterről, nem sokkal fölé. Egy percre rá Sztakó Tibor beadását követően Damásdi Tibor lőtt a rövid sarokra, Pergel Miklós nagyot védett. A 70. percben jobb oldali beadást követően Kiss Szabolcs csúsztatott közelről a bal alsó sarokra, Pergel hatalmas bravúrral kiütötte a labdát, a kipattanót azonban Erdős szerezte meg, aki egy lövőcsel után balról, tíz méterről jobbal a hosszú sarokba bombázott, 1-1. A 78. percben megfogyatkozott a vendégcsapat, Szalai László kapta meg a második sárgáját. Kisvártatva Damásdi lopott el egy vendégpasszt, levágtatott az alapvonalig, középre adott, Widuchowski Adrián négy méterről a kapu közepébe bombázott - volna, Pergel azonban valami egészen elképesztő bravúrral menteni tudott. 

A 84. percben Botykai futott be nagy akarással egy labdát, az alapvonalról középre adott, a hazaiak reklamáltak, hogy kint volt a labda, de ha a beadást követően Bálint Milán kapásból tíz méterről nem hajszállal a keresztléc fölé, hanem alá durrant, érvényes lett volna a gól. Egyre paprikásabb lett a hangulat, két perc múlva némi dulakodás, szócsata és reklamálás után a vendég Kovács Dánielnek is a piros lapot mutatta föl a játékvezető. A hazaiak igyekeztek tartani a labdát, lopni az időt, a vendégek pedig a kettős emberhátrány dacára igyekeztek bepasszírozni a győztes gólt. A 93. percben szabadrúgáshoz jutottak a szögletszászló közeléből. A csereként éppen akkor bejött Nagyapáti József tekert ballal a rövid sarokra, be is akadt volna ez a kísérlet, ha Kévés Sándor nem áll a rövid saroknál és nem vágja ki a labdát. 

Újabb gól már nem esett, így hazai részről önfeledt ünneplés vette a kezdetét, annál is inkább, mert már jó régen, az 1999/2000-es idényben ünnepelhettek Kunszentmiklóson aranyérmet. Az amatőr futball ünnepe is volt ez a találkozó, remek hangulattal, hazai happy enddel. A vendég szurkolók és játékosok szájíze bizonyára keserű volt a vereség után, de szégyenkeznivalójuk nem volt. Soha rosszabb mérkőzést.

 

Miklósi GYFE-Dunapataji KSE 1-1 (0-0)

Kunszentmiklós, vezette: Rácz Béla (Szabó Gábor, Szász Gyula)

Miklósi GYFE: Janovics – Sztakó, Szőke (Hunti 22.), Kévés, Kiss Sz. (Márkus 76.), Pál (Kasza 73.), Damásdi (Banyák 86.), Erdős, Farkas (Widuchowski 81.), Kovács T., Kovács Z.

Dunapataj: Pergel – Szabó A. (Malomsoki 54.), Takács, Németh, Bévárri, Knodel, Kutus, Botykai, Torják (Bálint 46.), Tardi (Nagyapáti 92.), Szalai.

Gól: Erdős a 70. illetve Botykai a 67. percben.

Kiállítva: Szalai a 78., Kovács D. a 86. percben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában