Labdarúgás

2024.05.26. 13:53

Negyvenkét gólos győzelemmel bajnok a kereki U14

A zárófordulót rendezték meg ezen a hétvégén a Bács-Kiskun vármegyei U14-es bajnokság Északi csoportjában. A bajnokságot a Kerekegyháza nyerte jobb gólkülönsbéggel, miután 43-1 arányban legyőzte a Pálmonostorát.

Vincze Miklós

Az U14-es bajnokság Északi csoportjában az első helyért folyó versenyfutás az utolsó előtti, azaz a 17. fordulóban, a Kunszentmiklós-Kerekegyháza rangadót követően vált teljesen szorossá. Akkor a korábban 37 ponttal a 2. helyen álló Miklósi GYFE 2-1 arányban legyőzte az éllovas Kerekegyházi SE csapatát, és jobb gólkülönbségének köszönhetően átvette a vezetést. Tizenhét kör után mind a két csapat 43 ponttal büszkélkedhetett, a Kunszentmiklós gólkülönbsége 140-10 volt, a Kerekegyházáé pedig 105-15. Negyven találattal volt tehát jobb a Miklósnál a differencia a rúgott és kapott gólok között.

labdarúgás, U14,
Illusztráció
Fotó: Shutterstock

Az utolsó fordulóban az éllovas Miklósi GYFE a 44-34-es gólkülönbséggel, 22 ponttal az 5. helyen álló Nyárlőrinc vendége volt, a Kerekegyháza pedig a három ponttal, 23-155-ös gólkülönbséggel, három ponttal rendelkező Pálmonostorát fogadta. A Miklósi GYFE Mizsei Barnabásnak a 61. percben szerzett góljával 1-0 arányban győzni tudott Nyárlőrincen. Ez azonban kevésnek bizonyult az üdvösséghez, a Kerekegyháza ugyanis 23-1-es első félidei állást követően 43-1 arányban győzte le a Pálmonostorát. A mérkőzés fénypontja – bár nehéz ilyet kiválasztani egy ilyen találkozón, hiszen ha a mérkőzések fénypontjainak főként a gólok tekintjük, akkor ez a találkozó végig valósággal fényárban úszott – alighanem a 60. perc lehetett, amikor háromszor is betaláltak a hazaiak a vendégcsapat kapujába. Így a Miklósi GYFE 43 ponttal, 141-10-es gólkülönbséggel a második helyen zárt, a Kerekegyháza pedig 43 ponttal, 148-16-os gólkülönbséggel az élen végzett.

Kerekegyházi SE-Pálmonostora SE 43-1 (23-1)

Kerekegyháza, vezette: Juhász László, Kis Balázs

Kerekegyháza: Bodnárik – Ablonci, Kürtösi, Polyák, Fekete, Fábián, Szombati, Kulman, Börönte. Csere: Szegedi, Garzó, Puszti, Pál, Molnár, Halcsik.

Pálmonostora: Valkai – Turok, Serfőző, Brázda, Volenszki, Halasi, Bába, Szabó Sz., Gémes.

Gól: Kürtösi 11, Polyák 10, Fábikán 2, Szombati 11, Kulman 6, Börönte 1, Szegedi 1, Molnár 1, illetve Brázda 1.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában