2024.05.20. 09:09
A KTE II. kiütéssel nyert
Az NB III. dél-keleti csoport 29. fordulójában utolsó hazai mérkőzését játszotta a kecskeméti tartalékcsapat. A KTE II. ellentmondást nem tűrő játékkal tartották otthon a pontokat.
Virágh Ferenc Fadgyas Tamás, Derekas Zoltán és Mihajlo Meszhi játékára számíthatott túlkorosként a fiatal NB I-es kerettagok mellett. Kitűnően indult a mérkőzés, hiszen már a 2. percben sikerült megszerezni a vezetést, Szamosi beadása Soós lábáról pattant a saját kapujába (1-0). A folytatásban is masszív kecskeméti fölény jellemezte a találkozót, megvoltak a lehetőségek is, melyek közül végül Meszhi váltott gólra egyet a 21. percben, amikor Kovács lapos beadására érkezett. A 27. percben kitűnő kontrát vezettek végig, Zoltán önzetlen volt a végén, így Artner tiszta ziccert válthatott gólra (3-0). Fordulás után sem változott a játék képe, egy perc sem telt el, amikor Szamosi jobbal kilőtte 16 méterről a bal alsót a kapufa érintésével (4-0). Két perc alatt újabb két hazai gól született, mindkettőt Zoltán készítette elő, Derekas és Kovács pedig nem is hibázott a végén. A 7-0-os végeredményt Goretich állította be, aki több védő között fűzte be magát, majd a rövidbe lőtt ballal.
![Artner Dávid , KTE II:, labdarúgás](https://cdn.baon.hu/2024/05/2Y1A6YVOJtBr8f4pq3cPyL5FQQuRUdm2RR2hlQUhiZQ/fit/800/522/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NmRjNzI4YjgyMzQxOWE5NmNiZTg0ODMwYmNmZjdi.jpg)
Fotó: Nyitray András
– Nagyon nagy szükségünk volt erre a három pontra, örülök, hogy sikerült is megszereznünk. Meglátjuk, hogy a végén majd mire lesz elég. Csak gratulálni tudok a srácoknak, mert úgy álltak bele játékban és mentalitásban is ebbe a meccsbe, ahogy arra szükség volt a győzelemhez – értékelt Virágh Ferenc vezetőedző.
Kecskeméti TE II. – Füzesgyarmat 7-0 (3-0)
Kecskemét. 150 néző. V: Molnár R. (Szabó R., Dudás)
KTE II.: Fadgyas – Hatvani (Bodor 62.), Artner (Majoros 76.), Zoltán (Kovács P. 80.), Derekas, Kovács K., Polyák, Meszhi, Jászai-Deák, Molnár M. (Ádelhardt 80.), Szamosi (Goretich 62.). Vezetőedző: Virágh Ferenc
Füzesgyarmat: Zsibrita – Mező (Jámbor 79.), Kis (Pákozdi 79.), Schmidt, Szabó B. (Kurucz 79.), Pinte, Bódis, Soós, Csáki (Béres 46.), Hadnagy. Vezetőedző: Szabados Tamás
Gól: Soós (2. – öngól), Meszhi (21.), Artner (27.), Szamosi (46.), Kovács (60.), Derekas (62.), Goretich (66.)