2024.03.22. 21:37
Hazai pályán lezárta a MÁV Előre a Kecskeméti RC elleni párharcot
Pénteken este játszotta a Kecskeméti RC és a székesfehérvári MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda NB I. Extraliga negyeddöntőjének a harmadik mérkőzését az egyik fél harmadik győzelméig tartó összecsapáson. Az első két találkozót a Székesfehérvár nyerte, a kecskemétiek tehát a nyolcaddöntő folytatásáért játszottak.
Az első játszámát – az idei évet tekintve - már-már hagyományosan gyengébben kezdte a hírös városi alakulat, azt 25–17 arányban húzta be Omar Pelillo csapata. A második játszmában végre felvették a kecskemétiek kesztyűt, a szettnyeréshez azonban ez is kevés volt, a második etapot a végjátékban nyerte 25–23 arányban a MÁV Előre. A következő szettben is a jobbik arcát mutatták Deák Márk tanítványai, ám ezen az estén ez is kevés volt, akárcsak amásodik játszmát, ezt is 25–23 arányban nyerte a Fehérvár, és jutott be az Extraliga elődöntőjébe. A Magyar Kupában bronzérmet nyerő kecskemétiek az 5–8. helyért harcolhatnak tovább.
![röplabda, MÁV Előre, meccs](https://cdn.baon.hu/2024/03/yDkGTDb3BAzlFx-HiSqhmlxNA3pzZEF7pi7w2NA8GRI/fit/1200/676/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3ZTNjNGJmYjI1MzQ4OWQ5NDczZjViMTFiZjdkZDgw.jpg)
Forrás: shutterstock.com / illusztráció